Pages

2016. október 26., szerda

Ahogy lassanként ráfordultam a főiskolai tanulmányaim utolsó évére, azon kaptam magam, hogy hála az égnek akarva-akaratlanul, de egyre inkább elmélyedtem az egyébként hihetetlenül érdekes, mondhatni szaftos szakdolgozati témámban. Ebből hoztam most számotokra némi ízelítőt, amelynek gondolatai remélhetőleg bárkinek jelenthetnek a féltékenység felszámolásában, vagy legalábbis annak egészséges kezelésében.


A féltékenység fennállására bizony hajlamosak vagyunk rávágni, hogy a probléma a korábbi párkapcsolatok maradványaiból fakadhat, azonban önbizalomhiányunk, de még egy feldolgozatlan testvéri rivalizáció is kiválthatja, amely mögött egy hozzánk közel álló személy kizárólag figyelme és szeretete iránti vágy ég, akárcsak a szülők általi korai elhagyatottság, becsapottság érzése. Ezek fényében korántsem meglepő, hogy Descartes már a maga korában úgy gondolkodott a féltékenységről, mint a félelem valami elvesztésétől, vágy valami megtartására, miközben Spinoza a szeretet és a gyűlölet keverékeként jellemezte. A féltékenység minden esetben három személy jelenlétét feltételezi, és akkor jelentkezik, amikor egy korábban kialakult, értékesnek tartott kapcsolatot veszélyeztet valaki vagy valami. Ösztönös mivoltánál fogva gyökerei az evolúciós múltunkban keresendőek.

A férfiak és a nők féltékenysége más-más természetű, eltérő indítékokra vezethető vissza, amelyek különböző féltékenységi reakciókat alakítottak ki. Míg a női nem tagjai teljes mértékben biztosak lehettek az anyaságukban, addig a férfiak számára az apaság volta kizárólag valószínűsíthetőnek számított, és ez bizony magában hordozta annak a veszélyét, hogy a gyermekre fordított genetikai képviselet célzatú, jelentős idő-, energiaráfordítás feleslegesnek bizonyul, hiszen az utód nem tőle származik. Így az evolúció során azoknak a férfiaknak a génjei terjedtek el nagyobb arányban, akik éberen őrködtek társuk szexuális élete fölött. A féltékenységi mechanizmus automatikus szelekciót indított el, és az átlagosnál nagyobb érzékenységgel áldotta meg a férfiakat a hűtlenségről árulkodó benyomásokra, ingerekre. A nők esetében viszont a társuk félrelépése nem veszélyeztette közvetlenül a szaporodási sikerességüket, azonban annak esélye, hogy a férfi másra fordítja a rendelkezésre álló anyagi erőforrásait, aztán képtelen lesz kellőképpen gondoskodni a családjáról, igencsak megnövekedett. A férfiak féltékenysége így főkét a szexuális aktusra koncentrálódott, míg a nőké akkor jelentkezett, ha a férjük túl sok időt töltött egy másik nővel, azáltal időben felhívva a figyelmet párjuk lehetséges dezertálására, annál is inkább, hogy a hosszútávú, bensőséges párkapcsolatok alátámaszthatóan meghosszabbították a gyerekek várható élettartamát.

Mindezt alátámasztandó, néhány kísérletben a hűtlenség különféle formáit szimulálták. A kísérleti személyeknek azt kellett elképzelniük, hogy párjuk szexuális aktusban vesz részt egy harmadik, vele ellenkező nemű személlyel, továbbá azt, hogy heves érzelembe esik, érzelmileg szoros, bensőséges viszonyt alakít ki vele. Beszámolóik alapján a férfiak 61%-a élt át erősebb szorongást, negatív kedélyállapotot párjuk elképzelt szexuális félrelépésével, és "csak" 39%-uk az érzelmi hűtlenséggel kapcsolatban. Eközben a nők 83%-át inkább az bántotta, hogy párjuk emocionális kapcsolatot alakított ki egy másik nővel, és 17%-át viselte meg inkább az elképzelt szexuális együttlét.

Mindennapi tapasztalataink azt mutatják, hogy bizonyos ismeretlen személyek, megmagyarázhatatlan féltékenységet ébresztenek bennünk. A potenciális vetélytárs felismerése öntudatlan összehasonlításokkal jár, amelyekben a vonzerő és a személyes tulajdonságok kulcsfontosságúaknak bizonyulnak, meghatározóak a féltékenységi reakciók alakulásában. Ennek fényében már korántsem meglepő, hogy a férfiak többnyire akkor gyúlnak féltékenységre, ha a harmadik fél domináns, magasabb státusú és előnyös fizikai tulajdonságokkal rendelkezik, míg a nők féltékenységét elsődlegesen a rivális szépsége, vonzó testalakja és kihívó magatartása táplálja.


Mind az ősi, mind a modern társadalmakban tehát igyekeztek a felek fenntartani a párjukkal való szövetséget. A féltékenység egészséges szintje ugyancsak a stabil kapcsolat védelmét szolgálta, hiszen ez akár fel is pezsdítheti a kapcsolatot, fokozhatja az intimitást. A riválissal való küzdelem kihozhatja a párokból azokat a pozitív tulajdonságokat, amelyek felelevenítik bennük, miért is találják annyira vonzónak a másikat, eszükbe juttatja, mennyire ragaszkodna hozzá. A jó értelemben vett féltékenység tehát egyfajta megerősítésként is funkcionálhat választásunkat illetően.

És, hogy miben mutatnak hasonlóságot a férfiak és a nők a féltékenységgel kapcsolatos viselkedésükben? Mindkét nem jobban szenved a féltékenységtől, többek között abban az esetben, amikor a harmadik féllel összehasonlítva értéktelenebbnek és valamilyen szempontból kevésbé vonzónak tartja önmagát. 

#1 "Nem vagyok elég jó" típusú féltékenység
A kisebbrendűség által mérgezett kapcsolatokban az önbizalomhiányos fél ahelyett, hogy párjára koncentrálna, folyamatosan másokra figyel. Többnyire azon gondolkodik, hogy a társa vajon elégedettebb lenne-e egy nála jobb kvalitásokkal rendelkező egyénnel. Féltékenykedésével partnere, tehát egy külső fél megerősítésére vágyik, és bár az önbizalomhiánytól főként a féltékeny fél szenved, azonban a párjának sem könnyű folyamatosan lépést tartania vele, állandóan haptákban állnia annak érdekében, hogy bizonygassa elégedettségét. Az önbizalomhiány így szépen lassan kiegészül a bizalmatlansággal, amely ugyan egy hosszútávú kötődés kialakulásával tompulni látszik, azonban a feltételezett riválisokhoz való kényszeres hasonlítgatás kizárólag akkor szűnik meg, ha az illető képes barátságot kötni önmagával.

#2 "Mennyi jó csaj/ pasi van még" típusú féltékenység
Hányszor, de hányszor értük már magunkat tetten azon, hogy a "Szeretsz még?" típusú kérdés szökik ki a szánkon? Bizony nem is olyan ritkán hajlamosak vagyunk arra, hogy azt feltételezzük a párunkról, amely valójában bennünk zajlik le, azáltal mintegy belevetítve a lelki történéseinket a másik félbe. Úgy keresünk biztosítékot a párunk hűségére, hogy mi magunk sem vagyunk éppenséggel "ártatlanok", mint amikor flörtölünk valakivel, vagy csak felkavar a találkozó a volt párunkkal, majd hazaérve féltékenykedni kezdünk. Azzal együtt, hogy átfutott az agyunkon a félrelépés gondolata, azt feltételezzük, a párunkban is megfordulhat, így előre reklamálni kezdünk. 

#3 "Az enyém vagy" típusú féltékenység
A féltékenység egy eltorzult formája, amikor valaki teljes kontrollt szeretne gyakorolni a másik felett. Ennek érdekében minden lépését, percről-percre tudni szeretné: hol van, mit csinál és mit gondol éppen, amelynek érdekében előszeretettel lépi át a partnere privát zónáját. A birtoklás számára a legfontosabb: "ő az enyém" vagy "mindent tudnom kell róla", ám azok az időmorzsák, amelyekkel a másik fél nem tud elszámolni, azonnali féltékenységre adhat okot. A "féltett" fél, aki egyébként dependens és önalávető személyiségénél fogva képes elviselni, vagy legalábbis egy ideig képes volt elviselni ezt a fajta birtoklást, akár ki is léphet a kapcsolatból. A féltékeny társ ekkor önigazolást nyer, hiszen ő "megmondta", hogy ez lesz, miközben ő maga – másik fél asszisztálásával – lehetetlenítette el a kapcsolatukat.

"A féltékenység a kapcsolat sója, 
de túl sok belőle hosszú távon elég strapás tud lenni."
Nicolas Barreau

A lehető legjobb megoldás így az, ha megpróbáljuk meglátni, amikor a féltékenység legfőbb forrása mi magunk vagyunk. Mindez persze hihetetlenül nehéz, főként abban az adott szituációban, hiszen ha féltékenyek vagyunk, minden ártatlan jelre képesek vagyunk ugrani, mégis igyekezzünk egyet hátralépni, és kívülről szemlélni a helyzetet.

2016. október 16., vasárnap

Bächer Iván a következőképp írt az aranygaluskáról: "Az aranygaluska nehéz ügy. Vagy sikerül, vagy nem. Meg kell próbálni, mindenesetre." Az Emma asszony szakácskönyve egy száz évvel ezelőtti hetilap, nevezetesen a Hét olvasói által írt recepteket mutatja be, éppen ezért jócskán túlmutat receptgyűjteményi mivoltánál, hiszen annak ételei mára inkább kultúrtörténeti, mintsem gyakorlati jelentőséggel bírnak. Mindenesetre eszméletlenül jóleső érzés, és nem mellesleg spirituális élmény fellapozni ezt a bizonyos receptkönyvet, elmerengni azon, hány meg hány konyhában készülhettek már el azok a sütemények, amelyek mind a mai napig a magyar konyhák visszatérő vendégei, azáltal bizonyítékot szolgáltatva arra, hogy a főzés mindig is az egyik legjobb kommunikációs eszköz volt, és lesz is a korlátok lebontásához, a gyökereinkhez való visszatérésre.
Az aranygaluskában pontosan ez utóbbi – persze a leheletkönnyű rögök, a szeszélyesre karamellizálódott dió és a bársonyos sodó mellett – az, ami igazán kedvemre való: a belőle áradó hangulat. Magában hordozza a melegség, a biztonság, a szeretet, egyszóval az otthon érzését, még ha mindezek nagyon szentimentálisan is hangzanak. Tipikusan azon édességek egyike, amellyel szívesen várnám haza a gyerkőcöket az iskolából egy szürke őszi napon. Addig persze még sok víz le fog folyni a Dunán, azonban a család szerencséjére, ezt az időt gyakorlásra fordíthatom, és tökélyre fejleszthetem az aranygaluska-készítői tudásom.


Mutatom is, hogy melyik az eddigiek során leginkább bevált recept: 20 dkg liszt; 2,5 dkg margarin (bár én most zsírt használtam); 2,5 dkg élesztő; 2,5 dkg porcukor; 1  tojás; 1,3 dl tej; 3 csipet só; egy citrom reszelt héja. Továbbá az összeállításhoz készítsünk elő: 10 dkg darált dió; 10 dkg kristálycukor, olvasztott vaj.

A tészta összetevőit összegyúrjuk, és kelt tésztát dagasztunk belőle, amelyet kb. 30-40 percen át kelesztünk. Ha a tésztánk megkelt, nagyjából 1-1,5 cm vastagúra nyújtjuk, és egy kisebb pogácsaszaggatóval (vagy ahogy én csináltam: különböző méretű szaggatókkal játszva) kiszaggatjuk a tésztát. A pucér rögöcskéket megforgatjuk az olvasztott vajban, és a cukros dióban. Egy 26 cm-es tortaformát kivajazunk vagy sütőpapírral kibélelünk, és a tésztadarabokat szorosan egymás mellé helyezzük benne, a tetejét pedig megszórjuk a maradék cukros dió keverékével, és meglocsoljuk a maradék olvasztott vajjal. Így kelesztjük újabb 20-30 percig. Előmelegített sütőben 180 ᵒC-on , 25-30 perc alatt aranybarnára sütjük.


Vaníliasodó: 4 dkg liszt, 5 dkg cukor, 2 csomag vaníliás cukor vagy 1  vaníliarúd kikapart belseje, 4 db tojássárgája, 8 dl tej.

A tojást csomómentesre keverjük a cukorral, vaníliás cukorral, és a liszttel. A masszát 1 dl hideg tejjel hígítjuk, a maradékot pedig feltesszük forrni egy lábasba (ha vanília rudat használunk, akkor egyszerűen dobjuk bele a tejbe). Ha felforrt a tej, lassanként adagolva, folytonos keverés mellett hozzáadjuk a tojássárgás alapot, majd alacsony lángon besűrítjük a sodót.


Igazi őszi, kuckózós desszert ez. Segít átvészelni a borongós napokat, és pillanatok alatt képes felmelegíteni a lelkeket.

2016. október 14., péntek

Október közepére valahogy mindig kifogyunk a szuflából, és ezen a hideg, nyirkos idő sem sokat segít. Az őszi fáradtság fokozatosan ránk telepszik, amely állítom: még a tavaszinál is rosszabb, hiszen akkor legalább kifelé jövünk a marcona időből, csakhogy a szürkeség ilyenkor még csak a küszöbön toporog. Az őszi hónapoknak azonban nem kell szürkén és unalmasan telniük!


Íme, néhány tipp annak érdekében, hogy ne telepedjen rád a szürkeség!

#1 Ne feledkezz meg arról, hogy az ősszel a szürkén kívül még rengeteg szín felvonultatja magát a sárgától kezdve a zöldön át egészen a barnáig, a vörösről nem is beszélve. Kerekedj fel, sétálj egyet a friss levegőn, és iktass be közben egy falevél-gyűjtést is! Tudom, tudom, ebben a hidegben a hátad közepébe kívánod a sétafikálást, ám azzal, hogy bent kuksolsz a szobában, a fűtés miatt pedig ritkábban szellőztetsz, csak szétszuszogsz egy dézsányi szén-dioxidot, és ez bizony sem az agymunkának, sem a pihenésnek nem tesz jót. Ne feledkezz meg a gumicsizmáról sem, mert a tócsavadászat csak úgy jó móka!

#2 Készíts dekorációt, mondjuk ajtókoszorút, akár a séta során szerzett jóságokból! A koszorúra kerülhet gesztenye, dió, makk, falevelek, vagy jókívánságok, esetleg gondolatok, amelyek arról árulkodnak, miért vagy hálás a mindennapokban. Szentimentálisan hangzik, mégis tudományosan bizonyított tény, hogy a hála a kedélyállapotodra is hatással van. Szedd össze azokat a dolgokat, amelyekért igazán hálás vagy az életedben, fogj egy pirográfot, és égesd bele azokat egy-egy faszeletbe, aztán ragaszd rá a koszorúra azokat!


#3 Szerezz be magadnak némi olvasnivalót, és ha már a boltokat járod, a vastag, mintás zoknikról se feledkezz meg! Hazaérve ugorj bele a pizsamába, húzd az átfázott lábadra azt a puhaságos zoknit! Főzz egy teát, telis-tele őszi zamatokkal, csurgass bele egy kevéske mézet! Na jó, nem bánom: a teát helyettesítheted kávéval, forró csokoládéval, esetleg egy meleg és fűszeres almaborral. Csepegtess fahéjas, vagy akár narancsos illóolajat a párologtatóba, aztán már dunsztolhatod is magad a pokrócba! A Harry Potter újraolvasása? Miért ne?!

#4 Elő azzal a sütőtökkel, meg úgy egyáltalán mindennel, amely őszi ízeket hordoz magában! Szőlő, körte, alma és persze a szilva. A csipkebogyóról se feledkezz meg! Kerülhet egy egyszerű kevert piskóta tetejére, vagy akár palacsintába, szendvicsbe, vagy salátába. Próbáltad már a szőlőt sajttal enni? Brie-vel mondjuk. Itt az ideje! Keresd fel a helyi termelői piacot, és vásárolj be különféle sajtokból, aztán meg rendezz házi sajtkóstolót! Hívd át a barátokat, nehogy kimaradjanak a jóból! Végeztetek a csemegézéssel? Jöhet egy pakli kártya, vagy akár társasjáték, ki, mit szeret!


#5 Tudtad, hogy ősszel a legkönnyebb életmódot váltani? Amennyiben régóta szemezel egy-egy új mozgásforma kipróbálásával, vágj bele, ugyanis most még elkerülheted a szilveszteri fogadalmak által motivált emberek tömegét. Arra az esetre, ha az idegeid cafatokban lógnának, ajánlom a figyelmedbe a jógát, a pilatest, vagy akár egy rövidke meditálást a szobád magányában. Néha semmi másra nincs szükségünk azon kívül, hogy egyedül legyünk és egy kicsit befelé figyeljünk.

EXTRA: Süss kiflikochot! A sütemény neve már alapvetően magában hordozza az ősz esszenciáját. Arról nem is beszélve, hogy a hozzávalókhoz még csak ki sem kell dugnunk az orrunkat a lakásból, hiszen azok java része gyakorlatilag mindenkinek a konyhájában felbukkan.


Hozzávalók:
▪ 2-3 db szikkadt kifli
▪ nagyiféle sárgabaracklekvár
▪ 2-3 dl tej
▪ vanília aroma

▪ 10 dkg darált dió
▪ 8 dkg kristálycukor
▪ fél citrom héja

▪ 4 db tojás
▪ 4 ek kristálycukor
▪ 3 ek liszt
▪ vanília aroma
▪ fél citrom héja
▪ csipet só

▪ vaj, zsemlemorzsa

Fogjuk a kifliket, és felkarikázzuk. A kiflikarikák mindkét oldalát megkenjük lekvárral, és mialatt felmelegítjük a vaníliaaromás elegyített tejet, hagyjuk, hogy magába szívja kissé. Belehelyezzük egy szűrőbe, és meglocsoljuk a lekváros kiflikarikákat a langyos tejjel.


A darált diót kikeverjük a cukorral és egy fél citrom reszelt héjával, a tortaformát pedig kikenjük a vajjal, körbeszórjuk zsemlemorzsával. A lecsöpögtetett kiflit szorosan, egymás mellé helyezzük, majd megszórjuk a diós keverékkel.


A tojásokat szétválasztjuk. A sárgáját kikeverjük a cukorral, a vanília aromával, a fél citrom reszelt héjával, és a liszttel. A fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük, majd összekeverjük a két masszát, hogy egy lágy piskótatésztát kapjunk. Evőkanállal a diós keverékre kanalazzuk, és elegyengetjük.


130-150 ᵒC-on, előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt addig sütjük, míg a teteje aranybarna nem lesz. A piskótahab akkor , ha egy kicsit ragacsos marad. Eredményként pedig valami hihetetlenül egyszerű, "hamis aranygaluskát" fogunk kapni, savanykás kiflikarikákkal, karamellizált diótöltelékkel, és ragacsos habbal a tetején.


Remélem, hogy ha nem is kicsit, de legalább egy leheletnyit sikerült meghoznom a kedveteket az őszöléshez! Amennyiben további inspirációra vágytok, böngésszétek hozzám hasonlóan a pinterest.com tartalmát!

2016. október 9., vasárnap

Néhány hónappal ezelőtt hihetetlenül izgalmas feladatnak néztem elébe, gyakorlatilag azóta is vadul bújom a lakberendezéssel kapcsolatos blogokat és shopokat, ugyanis végre valahára lehetőségem nyílt felújítani ezt-azt a szobámon. Míg korábban a sötétebb színek hoztak lázba, újabban élek-halok a minimál skandináv stílusért, amely pasztell színvilágának köszönhetően rendkívül könnyedén kombinálható a már meglévő bútorokkal, ha esetlegesen nem szeretnénk, vagy nem engedhetjük meg magunknak a vadonatúj darabok beszerzését. A felújítási munkálatokat így viszonylag olcsón sikerült kihoznom, hiszen a falfestésen túl, a már meglévő bútorokkal operáltam, azokat egy-egy kisebb darabbal, mint a rengeteg kacatot elnyelő komóddal egészítettem ki, az új textilekről nem is beszélve.
Ezúttal a Lilyhome.hu kínálatából hoztam némi ízelítőt, ahol többek között csodás-mesés textilek – abban különös hangsúllyal az ágyneműhuzatokra és az ágytakarókra – közül válogathattok, hogy aztán feldobhassátok vele a hálószobátokat!


A Lilyhome.hu ötletének megvalósítása nevezetesen Sercan Önalan nevéhez fűződik, aki már évek óta készült egy ehhez hasonló projekt megvalósítására. "A legtöbb ember ideje jelentős részét otthon tölti, ha az alvási időt is beleszámoljuk, akkor az jó esetben a nap egyharmada. Nem mindegy, hogy milyen körülmények között tölti ezt az időt, milyen hangulatban ébred. Ehhez nagyban hozzájárulnak a színek, minták, anyagok, stb. Ezt tartjuk szem előtt. Mi is lehet jobb annál, hogy egy fáradt, dolgos nap után hazaérkezve bedőlhetünk egy gyönyörű, minőségileg kidolgozott ágynemű ölelésébe?"

A márka kínálatában alapvetően négy területen – Hálószoba, Fürdőszoba, Konyha és Dekoráció – találkozhatunk termékekkel, abban is különös hangsúllyal a legkülönfélébb ágyneműhuzatokra és ágytakarókra. Ez utóbbiak széles, ugyanakkor folyamatosan bővülő választékában, biztos vagyok benne, hogy (a) mindenki megtalálja az ízlésének megfelelőt, vagy (b) elveszik a bőség zavarában. A magam részéről egy kezemen nem tudom megszámolni, hány mesés darabbal találkoztam a kínálatban. A választottam ugyan az "Ági Kedvence Ágyneműhuzat Garnitúra" lett, az "Orientális Motívumok", az "Andalucia" és a "Fehér Virágmintás Ágyneműhuzat" legalább annyira felkeltette az érdeklődésem, arról a varázslatos "Mixscarlet" darabról nem is beszélve. Meg az "Esti Árnyakról". És, azok a brutálisan szép ágyneműtakarók! Első szülött gyermeket is odaadnám azért, hogy egy "Szürke Pamut Ágytakaró" borítsa az ágyamat. 100% pamut! Ez azért elég jól hangzik, nem? Szóval tényleg gyönyörűek a termékeik. Nyugodt szívvel berendezném belőlük az otthonomat. Kiváltképp, hogy tudom, milyen elhivatottság áll a márka hátterében.


1.) Miért erre a névre esett a választásotok?
Az otthonunkban volt egy gyönyörű, már-már émelyítő illatú királyliliom, amelynek szépsége és illata betöltötte a lakás minden terét. Egyik nap, miután felébredtünk a barátnőmmel, elképedve megállapítottuk, hogy ilyen jót még életünkben nem aludtunk. Innentől kezdve egyértelmű volt, hogy Lilyhome névre fogjuk keresztelni a márkát, hogy ezt a pihentető, édes álmot hozó alvást termékeinkkel át tudjuk adni a vásárlóinknak. Szerencsére a cégtársak is maximálisan egyetértettek az ötlettel.

2.) Milyen stílusban, értékek mentén forgalmazzátok a termékeiteket? Mit gondoltok, miben és mennyiben tudtok a konkurenciától eltérő szolgáltatást nyújtani a potenciális vásárlók számára?
Nagyon sok visszajelzést kapunk, hogy rugalmasan, gyorsan reagálunk az egyedi kérésekre is. Lehetőség van megtekinteni, megtapintani az anyagokat, mert a webshopok esetében sokszor nem derül ki az anyag pontos színe vagy tapintása. Azokra a lehetőségekre koncentrálunk, amelyeket a nagyobb cégek nem engedhetnek meg maguknak, mi viszont meg tudjuk azokat valósítani, azáltal előnyt kovácsolva belőlük. Bevezettük, hogy Budapest területén akár 2 órán belül kiszállítjuk a megrendelt portékát – ez egy egyedi kezdeményezés, és nagyon népszerű.

3.) Milyen forrásból szerzitek be az általatok forgalmazott termékeket?
Számtalan kutatás után sajnos azt kellett megállapítanunk, hogy a magyar forgalomban kapható ágyneműk nem képviselik a vásárlók által elvárt minőséget, éppen ezért termékeinket Törökországból szerezzük be. Köztudott ugyanis, hogy itt kiemelkedő minőségű textilek, egyedi, itthon nem kapható mintákkal készülnek.

4.) Mely darabokat tartjátok a debütálásotok óta a legkelendőbbeknek?
A legkedveltebbek a modern, ugyanakkor elegáns ágyneműhuzatok, ágytakarók. Mindezek mellett még a zuhanyfüggönyök élveznek nagy népszerűséget, mert a minták "összecsengésével" egységes lakásdekorációt tudunk létrehozni.

5.) Melyek lehetnek a leggyakrabban elkövetett hibák az ágyneműválasztás terén? A praktikum vagy az esztétikum számít manapság hangsúlyosabb szempontnak?
Nem hibának mondanám, hiszen egy-egy szempont felülírhatja a másikat. Ha valaki beleszeret egy gyönyörű ágyneműhuzatba, amely mondjuk nem 100% pamut, az majdnem olyan értéket képvisel számára, mint a tiszta renforcé anyagból készültet választaná, amely bár jobb minőségű, de ha a minta nem nyeri el a tetszését, csalódni fog. Úgy gondolom, hogy mindenki a saját szempontjai szerint választ. A praktikum és az esztétikum között pedig eddig nem tapasztaltunk szignifikáns különbséget, annál is inkább, hogy a termékeink mindkét kategóriában jól teljesítenek.

6.) Milyen árkategóriában keres, mekkora összeget szán a többség a hálószobában hasznosítandó textilekre?
Az átlag körülbelül 15.000 Ft értékben vásárol. Ez részben talán annak is köszönhető, hogy ettől az összegtől kezdve ingyenes kiszállítást kínálunk.

7.) Milyen fejlesztési ötleteket tartogattok még a tarsolyotokban? Mennyiben tervezitek a konyhai, vagy akár a fürdőszobai felszerelések palettájának bővítését?
Természetesen folyamatosan kutakodunk és fejlesztünk. Ki fogjuk terjeszteni a termékpalettánkat az említett területekre is. Az, hogy milyen termékekkel… Maradjon egyelőre meglepetés!

Ne felejtsetek el bekukkantani a fürdőszoba szekcióra se, merthogy valami brutálisan szép fürdőszobai szettekkel találkozhattok! A Chailland madárkái pillanatok alatt elrabolták a szívem!


8.) Mekkora súllyal esik nálatok latba a szezon, avagy készültök-e különlegességekkel a közeledő ünnepekre?
Nem szeretnénk, és úgy gondoljuk, hogy egyetlen sikerre törekvő cég sem engedheti meg magának, hogy figyelmen kívül hagyja a szezonális ajánlatokat. Különlegességekkel, akciókkal, szezonális kollekciókkal készülünk az ünnepekre.

9.) Mit súgnak a tapasztalataitok a marketing fontosságáról?
Nem súgnak, hanem kiáltanak! Különös hangsúlyt fektetünk a webshop révén az online marketingre, csapatunkban többen is ezzel foglalkoznak. Szerencsére a számok minket igazolnak.

10.) Milyen lelőhelyeken bukkanhat rá a "közönség" a termékeitekre? Milyen terjeszkedési tervekkel rendelkeztek?
Az internetes keresőoldalakon és a közösségi felületeken természetesen megtalálhatóak vagyunk. Már rendelkezünk visszatérő vásárlókkal is, akik nemcsak a hírlevelünkre iratkoznak fel, hanem nap, mint nap böngészik a kínálatunkat.



És, még azt is összeszedtem nektek, milyen szempontok alapján érdemes ágyneműt választani. Szó szerint leesett az állam, mekkora tudatossággal lehet kezelni a különféle textilek közötti válogatást. A téma eddig kimerítette nálam a tájékozatlanság fogalmát, bár ez korántsem meglepő, hiszen még egy egyszerű ágyneműfelhúzás során is közelharcot vívok.

ÍGY VÁLASSZ MAGADNAK ÁGYNEMŰT

▪ Mindent a párnákról
Nem is gondolnánk, de a megfelelő párna kiválasztása kulcsfontosságú tényezőnek számít a pihentető alvás érdekében, és nem csak kényelmi szempontból! A test és a fej közötti megfelelő vér-, energia ellátás szempontjából a legfontosabb, hogy stabil, ugyanakkor a nyak-, váll-, és a hátizmokat alvás közben laza tartásban alátámasztó párnát szerezzünk be. Szempont még, hogy milyen pozitúrában alszunk, ugyanis az, aki többnyire hanyatt alszik, magasabb párnát igényel, mint egy hasonfekvő, így manapság már nemcsak kivehető töltettel rendelkező darabok vásárlására nyílik lehetőségünk, hanem a jobb üzletekben annak komfortjának kipróbálására is.

▪ Pehelykönnyű paplanok
Szó szerint. A nagymamáink által töltött, toll és pehely keverékének köszönhető, súlyos dunyhákkal szemben, manapság már a pehelypaplanok fogynak a legnagyobb számban, hiszen ezek is adják a legnagyobb komfortérzetet. A pehelypaplanok mellett töltetként még szóba jöhet a szintetikus (pl. poliészter), növényi szálas (pl. bambusz) és az állati eredetű (pl. gyapjú). Mindegyiknek megvan a maga-maga előnye és hátránya, mint a gyapjúpaplan esetében a hőkiegyenlítés és az allergizáló hatás. A mai paplanok egyébként kiválóan moshatóak házilag is, ehhez általában elegendő a 40-60ᵒC, hátránya viszont, hogy jóval nagyobb száradási időt igényelnek.

▪ Alapanyagok és szövési módozatok bűvkörében
A tudatos ágyneműhuzat kiválasztásának kulcsa, hogy nem csábulunk el a gyönyörűséges minták láttán, hanem elkötelezzük magunkat az évszakhoz leginkább alkalmas alapanyag és szövési módok mellett. Ez utóbbi szabja meg ugyanis, milyen hatást fejt ki az ágynemű alvás közben. A hidegebb idő beálltával a flanel huzatok között érdemes keresgélni, amelyek nem mellesleg a pamut alapanyag felhasználásával és vászonszövéssel állítanak elő, méghozzá oly módon, hogy felbolyhozzák az anyagot, így nemcsak több levegőt tudnak megkötni, hanem az izzadtságot is könnyedén fel tudja szívni. A poliészterből készült huzatok ezzel szemben jóval kevesebb verejtéket kötnek meg, ezért nyugtalanabbul is alszunk bennük. Amennyiben ezeket átfuttattuk az agyunkon gondolkozhatunk el azon, hogy egy kedvezőbb árú, vászonszövésű terméket, vagy egy magasabb árkategóriás szatén, esetleg jacquard szövésű garnitúra mellett tesszük le a voksunkat.

▪ Csak praktikusan
Az ágyneműhuzatok esetében a praktikum főként a vasalhatóságot jelenti. A szaténok előnye, hogy minél minőségibb alapanyagból készítik, annál kevésbé szorul rá a vasalásra. A szaténszövés ugyanis a nagyobb szállebegésnek köszönhetően tapintásra hűsebb és kellemesebb hatást biztosít, ezért használata kimondottan a melegebb idő esetén javallott. A krepp anyagok a nátronlúggal való kezelése révén mosást követően azonnal visszanyerik a bordás hatásukat, éppen ezért teljesen felesleges lenne emiatt vasalót fogni a kezünkbe, így tökéletesen alkalmasak gyerekek, kollégisták vagy idősek számára.

▪ Végül a mintákról
A dekoráción túl, az ágyneműhuzat lecserélésével, a minták játékával is rengeteget dobhatunk egy-egy szezonhoz illő hangulat megteremtésén, főleg, hogy az ágyneműhuzat, vagy esetlegesen ágytakaró képzi a szobában az egyik legnagyobb összefüggő felületet. A gyakorlott háziasszonyok havi mosásban javasolják az huzatok mosását, amelyeket a minták megóvása érdekében kifordítva helyeznek be a mosógépbe, és néhányuk még egy kevés lágyítást szolgáló ecetet és fertőtlenítő hatású teafa illóolajat csepegtetnek az öblítő rekeszbe a hagyományos folyadék mellé.

Tipp Martha Stewarttól: Tartsd a nagypárna huzatában a hozzá tartozó takaró-, és kispárnahuzatot, így a garnitúra egy darabja sem fog elkallódni, és még a fejedre sem fog borulni, amikor előveszed!


Bízom benne, hogy hasznosnak találtátok ezt a néhány soros lelőhelyajánlót, és persze a tudatos ágyneműválasztást illető tippeket. A magam részéről rengeteget tanultam már csak a témát illető kutakodásból is, és hálásan köszönöm, ha idővel ti is megosztjátok a nálatok bevált tippeket és trükköket! Amennyiben felkeltettem az érdeklődésetek a Lilyhome meseszép termékei iránt, egészen bátran kattintsatok: www.lilyhome.hu, vagy megtaláljátok őket a Facebook-on is: Lilyhome.hu címen.