Max Gladstone: Nagyrészt halott│Könyvajánló

Eredeti cím: Three Parts Dead

Kiadó: Agave Könyvek

Oldalszám: 384 oldal

Moly: friss megjelenés

Goodreads: 3,97

Címke: fantasy, high/ urban/ dark fantasy, steampunk

Max Gladstone: Nagyrészt halott című könyve – azzal együtt a Craft-sorozat nyitánya –, még július elején, az Agave Könyvek gondozásában jelent meg hazánkban, és egy példánya, ugyancsak a kiadó nagylelkűségének köszönhetőn, landolt a postaládámban. Azok, akik már egy ideje figyelemmel követik a blog alakulását, alighanem mára tökéletesen kiismerték az ízlésem, azonban a fantasy, a Gladstone regényben megjelenített mélységei még számomra is ismeretlenként hatottak.

„Alt Coulumb városának Kos nevű Tűzistene váratlanul elhalálozik, és a feltámasztását egy nemzetközi halottlátó cég kezdő munkatársára, Tara Abernathyre bízzák. A feladat komolyságát jelzi, hogy az isten nélkül maradt négymilliós metropoliszban bármelyik pillanatban leállhatnak a gőzfejlesztő gépek, így nem fognak közlekedni a vonatok, és pusztító zavargások törhetnek ki. Tara egyetlen segítsége Abelard, a halott isten láncdohányos kispapja, akinek érthető okból válságba került a hite.

Ráadásul kiderül, hogy Kos nem egyszerűen meghalt, hanem meggyilkolták, és az ügy Alt Coulumb bírósága elé kerül. Tara és Abelard hirtelen nagy veszélyben találták magukat, mert valami olyan dologba nyúltak bele, amibe nem kellett volna. Az igazság kiderítésére indított nyomozásuk tétje így már nem csak Alt Coulumb halvány reménye az életben maradásra, hanem a saját életük is.”

A regény írójáról egyébként érdemes tudni, hogy a Yale-en tanult, később pedig ő maga is tanár lett, amelynek keretén belül oktatott a kínai Anhuj-tartományban, összetört egy biciklit Angkorvatban és ledobta magáról egy ló Mongóliában, jelenleg viszont a massachusettsi Bostonban él. 2013-ban jelölték a legjobb írókat kitüntető John W. Campbell-díjra, és azóta is hatalmas figyelem övezi minden egyes új könyvét, merthogy akad belőlük néhány. Gladstone folyamatosan a Nagyrészt halottal kezdődő fantasy regényein dolgozik, amelyek: mind ugyanabban a világban játszódnak, de a szereplői könyvről könyvre változnak. Lássuk, mit kell tudni az első részben megkreáltakról! 

Tarát épphogy kivetették a Titkos Iskolából, hogy aztán 3000 méter zuhanást követően a Világ Hasadéka mellett összetörve, vérezve, de élve térjen magához, már is megkeresték egy rendkívül kecsegtető állásajánlattal, amelynek ügyében Elayne Kevarian, mint a Kelethras, Albrecht és Ao cégtársa, és nem mellesleg a világának egyik legbefolyásosabb Mesternője, személyesen látogatott el hozzá, hogy meggyőzze: igen is szükség van a szolgálataira. A lány kitörési lehetőségként tekintve a gyakornokságra, azonban mit sem tudva későbbi megbízatásukról, rábólint az ajánlatra, és pillanatok alatt nyakig süllyed Alt Coulumb szennyes életében, az abból való kivergődésre pedig kizárólag az igazság felderítése kínál lehetőséget. Kár, hogy az igazságszolgáltatás, másként Justicia, azzal együtt pedig a város és a benne történtek mögött egy, az ő erejét jócskán felülmúló Mester áll, aki idő közben halhatatlanságra kíván törni.

„– Szóval te vagy az a kis szerzetes, akit Elayne hozott nekünk – mondta erre a csontváz, és a hangját hallva Abelard rájött, hogy nem csontvázzal, hanem élő emberrel áll szemben.

– Valójában pap. És mérnök – válaszolta Abelard. A csontváz – Lors James satöbbi – nem felelt, és Ms. Kevarian sem. Mindketten furcsán feszült figyelemmel néztek rá. – Ah. Kérdezhetek valamit?

– Egyet már kérdeztél, mérnök-pap, de kérdezhetsz még egyet.

– Önnek, hm. Nincs szája. Sem tüdeje. Hogy tud akkor… beszélni?

Lord James elvigyorodott. Ehhez nem volt szüksége különösebb erőfeszítésre.

– Jó kérdés.

Mielőtt ennél többet mondhatott volna, Abelard elájult.”

Precízen felépített, egyedi ötletekből kibontakozó világ, egy enyhe jogi színezettel, és egy leheletnyi vallási fanatizmussal fűszerezve, majd gondosan kimunkált szövegbe ágyazva. Azt hiszem, mindezek összjátéka a vádolható azzal, hogy a regény durván első negyedében elveszve kóvályogtam a sorok között, miközben folyamatosan megkérdőjeleződött bennem a szövegértési képességem. Folyton azon kaptam magam, hogy újra és újra vissza kellett térnem a szöveg bizonyos részeihez, ugyanis a tőzsdei alapon működő vallás, és annak energia-adás-vételi szerződései, amelyek egyes esetekben túlságosan aprólékosan kerültek bemutatásra, első olvasásra követhetetlenek voltak.

Mindez persze nagyobb részben a személyes tapasztalatlanságomra, és kevésbé a könyv számlájára írandó. A kötet második felére aztán egyre kivehetőbbé és követhetőbbé váltak a szálak, amelyek olvasása számtalan „aha-élménnyel” ajándékozott meg, mégis egy valamit azért leszögeznék: kizárólag gyakorlott, vagy legalábbis némi high-fantasy tapasztalattal rendelkező olvasó kezébe ajánlott regényről van szó.

A karakterekhez fűződő viszonyom éppen annyira esetleges, ahogyan Lady Kevarian tekintett egy-egy ügyben szereplő tanúra. Ahogy a tanúvallomások az igazságszolgáltatáshoz, úgy a karakterek is szükségesek a cselekmény előrehaladtához, ez azonban korántsem jelent bármiféle érzelmi bevonódást. Kiváltképp, hogy erre sem Tara, sem Elayne Kevarian, de még Abelard, Cat, és Pelham kapitány sem adott mintát. A Gladstone által megálmodott sötét és hideg világ nemcsak a szereplők jellemére, hanem az olvasó lelkére is rátelepszik, méghozzá teljesen észrevétlenül. Egy-egy szikra aztán mégis felsejlik, és annak reményét kelti, hogy éppenséggel alakulhatnának másképp is a kapcsolatok.

„Ahogy az emberek méretüket, bonyolultságukat és képességeiket tekintve növekedtek, az isteneik velük együtt növekedtek.”

Szóval továbbra is lóg a levegőben valami. Ebben a világban, amely telis-tele van Istenekkel és Istennőkkel, Mesterekkel és Mesternőkkel, feltámasztott holtakkal, és megint csak feltámasztott istenek, vámpírokkal és vízköpőkkel (zseniális elgondolás!), mégis megjelenik az emberiesség szikrája. Így, vagy úgy. De megjelenik.

„– Nem mehetnénk gyorsabban? – kérdezte Abelard a lótól, mire az nyihogott valamit, amit – ámbár Abelard sohasem tanult lótolmácsnak – valószínűleg úgy lehetett volna lefordítani, hogy „Ha kiszállsz, és tolod, akkor talán”.

★★★★☆

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed Max Gladstone: Nagyrészt halott című könyve iránt, ide kattintva már is beszerezheted!