Pages

2016. június 15., szerda

Miért nem olvas a gyerek?!│Gyerkőc

Nincsenek megjegyzések:
 
Főleg nyáron. Meg úgy egyáltalán.
Leendő tanítóként, egy kezemen nem tudom megszámolni, hányszor ütköztem bele az elmúlt néhány hétben a témát illető kérdésekbe, problémákba és megoldási javaslatokba. Éppen ezért arra jutottam, hogy a szigorlati tételekhez kapcsolódó szakirodalmak, valamint a gyakorló pedagógusok tapasztalatai mentén, bizony érdemes összegyűjteni, és egy bejegyzés keretein belül rögzíteni az olvasóvá nevelés leglényegibb pontjait, azáltal akár segítséget nyújtva a szülőknek, hozzám hasonlóan leendő, vagy már pályán lévő tanítóknak. Az ember ugyanis nem olvasónak születik, hanem egy hosszas szocializációs-, nevelési folyamat következtében válik azzá, amelyben kulcsfontosságú szerepet tölt be egyrészt a szülők, pedagógusok mintaadó szerepe, másrészt pedig a motiválás, a különböző játékos, előkészítő tevékenységek, és egyáltalán a könyvek iránti érdeklődés felkeltése. Mindezekre pedig nagyobb szükség van, mint valaha. 


Míg korábban az olvasás gátját többnyire az képezte, hogy kizárólag a módosabb családok engedhették meg maguknak a könyvvásárlást, addig manapság a probléma fő forrását a képi információhordozók rohamos terjedésében szokás megjelölni, amely rendkívüli mértékben befolyásolja a gyerekek szabadidejének beosztását. A 6-12 évesek java részének az olvasás, mint szórakozási forma gyakorlatilag megszűnt létezni. Az emberben szunnyadó meseigény persze továbbra is megmaradt, és ennek kielégítésére a különböző médiumokat hívják segítségül, hiszen a mesenézés, mind a gyermek, mind a felnőtt részéről, sokkal kevesebb fáradtsággal jár, mint az olvasás.
A televízió azonban egy sajátos jelenség, indirekt kommunikációs eszköz, egyszerre több érzékszervünkre hat, nehezebb felfogni, követni, megérteni, továbbá egyirányú kommunikációt jelent, éppen ezért nem is lehet egyértelműen megállapítani, mennyit és egyáltalán mit értett meg a gyermek a látottakból, arról nem is beszélve, hogy a benne felmerülő kérdésekre sem kap választ.
A gyorsan pergő képek  elindítják a dopamintermelést az agyban, amely gátolja az agyműködés kockázat-felismerő képességét, ezáltal negatív hatással van a cselekedetekre. Az erőszak, durvaság, és a gyilkosság permanens jelenléte önmagában hajlamosít a "szennyes világ" szindróma kialakulásához, így a gyerekek hajlamosak a környezetüket jóval rosszabbnak, gonoszabbnak, veszélyesebbnek hinni, mint amilyen valójában. A televízió világunkat tematizáló hatása egyre hangsúlyosabbá válik, amely lényegében újratermeli az olvasással kapcsolatos negatív jelenségeket, mint akár a tudás leértékelődése.

Az iskola feladata az olvasóvá nevelésben az lenne, hogy megszerettesse a gyerekekkel a könyvek világát, csakhogy sem alsó, sem felső tagozaton nem jut elég idő a tudatos olvasóvá nevelésre. A tanárok többsége elolvastatja a könyve, mert: alapműveltség része; történelmi ismereteket tartalmaz; hazafiasságra nevel; el nem múló értékeket közvetít; generációk óta meghatározó olvasmányélményt nyújt.
A legfontosabb tényező mindeközben háttérbe szorul: Alkalmas egyáltalán az adott regény az olvasóvá nevelésre? A tanulók jelentős része ugyanis alig érti meg a XIX. és XX. századi irodalmi műveket, hiszen ezeket rengeteg ismeretlen szó, hosszú mondatok, lassú cselekményvezetés, és az azonosulási lehetőség hiánya jellemez.

Gadamer szerint az olvasás nem más, mint értelmezés. Na, de hogyan élvezhetné a gyerek annak a szövegnek az olvasását, amelyet nem is ért?


A jelenlegi iskolai gyakorlatban a mennyiségi mutatók, a szövegformák belső arányának, a nyelvi sajátosságok stb. figyelembe vétele helyett, az alsó tagozatos olvasmányok kiválasztásában főként a hazafias nevelés és a természet szeretetére való nevelés, míg a felső tagozatban a szintén megjelenő hazafias nevelés mellett már az irodalmi kánon markáns jelenléte is megfigyelhető.
Kötelező olvasmányok tekintetében a Nemzeti Alaptanterv a pedagógusokra bízza a választást, akik többségében a klasszikusok és az újdonságok között vergődnek, mégis a vizsgálatok azt mutatják, hogy a mérleg nyelve már évek óta az előbbi kategória felé billen. Egy 2009-es felmérésből az is kiderült, hogy 50 éve gyakorlatilag ugyanazokat a könyveket olvassuk. Az összesen 71 tételes listán a leggyakrabban feladott olvasmányok között szerepel az Egri csillagok, Pál utcai fiúk, A kőszívű ember fiai, Az aranyember, Ábel a rengetegben, A kis herceg, Szent Péter esernyője, Légy jó mindhalálig, holott néhány regény egyenesen értelmezhetetlen a gyerekek számára.

Mi alapján választottak a pedagógusok?
● tankönyv, munkafüzet, segédanyag (62%);  gyerekek érdeklődése (44%)
● kollégák ajánlása (12%); szakkönyv, szakfolyóirat (12%)
● tanterv (3%); egyéb (1%); könyvtáros ajánlása (0%)

A Tüskevár, témaválasztás szempontjából éppenséggel ideális lenne a felsős fiúk számára, hiszen könnyedén azonosulni tudnak a nyári, szülőktől való elszakadás érzésével, amikor is "férfi módra" belevethetik magukat a természet világába, azonban a szöveg terjedelme, de leginkább a természetleírások megemésztése hamar képes elvenni a gyerekek kedvét az olvasástól.


A kis herceg terjedelmét tekintve ugyan nem hosszú, elbeszélés és leírás szinte nincs is benne, sőt a főhős személyével az azonosulás feltétele is adott, csakhogy a cselekmény szimbolikus voltának, és annak köszönhetően, hogy a gyerekek kizárólag a konkrétumokat képesek befogadni, rendkívül unalmasnak hat számukra a történet. A Micimackóval hasonló a probléma, bár ennek akad annyi előnye, hogy a jelentéssíkok közül a felszíni tartalmak is képesek élményt nyújtani a tanulóknak, ám a tapasztalatok szerint a gyerekek többsége vagy már kinőtt a történetből, vagy még bele sem nőtt.


Mindezek fényében a felmérést vezetők arra is kíváncsiak voltak, hogy a megkérdezett tanítók, hány alkalommal fordultak a kötelező olvasmányok cseréjéhez. Az eredmények szerint ez pusztán 68%-ban fordult elő, főként a gyerekek érdeklődésére, az osztály összetételére, és a regény nyelvezetére hivatkozva, azonban így sem történt számottevő változás, mert ugyanúgy nehéz nyelvezetű, a gyerekek világától távol álló regények léptek az előzőek helyére.

Hogyan válasszunk olvasmányt?

● A legkorábbi lehetséges időpont házi olvasmány feladására a 2. osztály második féléve, annak befejezte. A gyerekek ekkor még mintakövetőek, így egy jól megválasztott olvasmány, világosan megfogalmazott tanítói igény, egy sikeres előkészítés kellőképpen megalapozza az olvasás, mint szórakozás célzatú felhasználását.
● A hosszabb művek, regények olvasása nagyobb intellektuális erőfeszítést igényel, hiszen egy egyszerű mesénél, elbeszélésnél jóval terjedelmesebb, több szereplőt mozgató, több helyszínen-, és több szálon futó cselekményről olvasunk. A gyerekek számára nehézséget jelent a közelebbi és távolabbi információk összekapcsolása, a jellemfejlődés értelmezése, amelyekkel legalább annyira számolnunk kell, mint a megfelelő olvasási rutin kialakításával, vagy azzal, hogy a házi olvasmányok olvasása némán történik – így érhető el a műélményhez kívánatos olvasási sebesség, valamint a kellő intimitás –, amelynek mikéntjére szintén meg kell tanítanunk a gyerekeket.
● A 8-12 évesek nem/ kis mértékben képesek az áttételes jelentés érzékelésére, amelyet legalább annyira figyelembe kell vennünk, mint azt, hogy a történetünk tartalmazzon azonosulásra alkalmas hőst, ezáltal biztosítva a beleélést.
● A házi olvasmányok önálló elolvasása nemcsak műélmény, hanem a teljesítmény forrása, ezért a könyv ne csak tartalmában, hanem kivitelében is tekintélyt, vonzerőt sugárzó legyen, éppen ezért javallott keménykötésű könyvet választani. Ügyeljünk a szövegtipográfiára, valamint a szöveg és az illusztrációk arányára, hiszen ekkor már nem képeskönyvvel dolgozunk.
● A feldolgozás szempontjából a szöveg áttekinthetősége számít kulcsfontosságú tényezőnek, amelynek biztos eligazodást kell nyújtania.
Az olvasmánynapló nem szentírás. Az olvasottakat természetesen meg kell beszélni a tanórán, sokkal inkább élménybeszámoló formájában, mintsem tananyagként. Célravezetőbb, ha a tanító az ízlése, és az osztály "gyermekanyagának" ismeretében összeállítja a választható/választott irodalmak a lényegkiemelő feladatait.
A kevesebb néha több. Ahogy eleinte, esztétikai érték szempontjából az is mindegy, hogy mit olvas a gyerek, csak olvasson. Az ízlése mindenképpen finomodni fog az évek, és a folyamatos olvasás során.


OLVASÁSRA ÖSZTÖNZÉS KREATÍVAN

A kisebb gyerekek számára hatalmas motivációt nyújt, ha maguk dönthetik el, mit szeretnének elolvasni. Irányított formában, akár könyvtári óra keretein belül, a bemutatásra kerülő 6-8-10 különböző hosszúságú és nehézségű könyv közül, akár a gyerekek is kiválaszthatják, mely olvasmányokkal szeretnének foglalkozni a szünidőben.
Egyes tanító néniknél bevált módszer, hogy a bizonyítvány mellé – szülők beleegyezésével –, egy-egy könyvet ajándékoznak, amelyet a tanítványok "tanító nénitől kaptam" alapon elolvasnak, sőt arra is volt már példa, hogy a tanító nénik arra kérték a tanulóikat, hogy NE olvassák el a könyvet, mire a gyerekek iskolakezdésre kivégezték az olvasmányt.
Na, de nézzünk néhány konkrét ötletet, amelyek üde színfoltjai lehetnek a szünidei olvasás előkészítésének, és nem mellesleg Iványiné Nagy Kingától származnak. Mindenképpen ajánlom, hogy látogassatok el a blogjára, mert megéri!

#1 BINGÓ TÁBLA - Kérem a LETÖLTHETŐ Bingó táblázatot!
A bingózáshoz egy 5x5 négyzetből álló táblára lesz szükségünk, amelynek középső, üresen hagyott helye díszítőfunkciót tölt be. A négyzetekben jelölhetjük, hogy hol vagy hogyan olvasson a gyermek, de akár könyvcímeket, meséket is lejegyezhetünk. A játék lényege: minden olvasási alkalommal az olvasó választ egy helyzetet, és ha kiolvasta az adott történetet, vagy egyszerűen olvasott a vállalt – közösen, előre megbeszélt – ideig, akkor áthúzhatja a megfelelő négyzetet. Amennyiben összegyűlik 5 egymás melletti – vízszintesen, függőlegesen, vagy átlósan – X, akkor az elért teljesítményért cserébe a gyermek jutalmat vagy, akár egy kupont.

#2 OLVASÁSI KALANDOK - Kérem a LETÖLTHETŐ kalandtáblázatot!
Ehhez a játékhoz ismét egy – ezúttal 5 oszlopos, tetszés szerinti sorral ellátott – táblázatra lesz szükségünk, amely tartalmazza az olvasási kalandokat. A bingóhoz hasonlóan, egy-egy kaland teljesítését jutalmazhatjuk kuponokkal.

#3 NAPTÁR - Kérem a LETÖLTHETŐ naptárt!
A szünet minden napjához írjunk be valamilyen olvasnivalót! Amennyiben hosszabb olvasmányt választunk, természetesen ezt több napra is írhatjuk. A naptárban szerepeljen: regény, mese, vers, magazin, napilap, recept, játékszabály, gyakorlatilag bármi, amit olvasni lehet. További ösztönzést nyújthat, ha kuponokkal is motiválunk.

#4 KUPONOK - Kérem a LETÖLTHETŐ kuponokat!
A kuponok különböző "ajándékokat" – pl. társasozás, focizás, strand, mozi, fagyizás stb. – tartalmaznak, amelyeket vagy a gyerekekkel együtt határozunk meg, vagy akár a meglepetés erejét is kihasználhatjuk. A gyerekek minden előre meghatározott olvasási alkalom után kapnak egy kupont, amelyeket a nyár végéig tudnak beváltani.

#5 OLVASMÁNYZÁSZLÓK - Kérem a LETÖLTHETŐ zászlót!
A gyermekek minden könyv elolvasása után kidíszíthetnek egy-egy zászlót. Gondoskodjunk arról, hogy a zászlóra kerüljön rá: könyv címe, szerzője, és néhány mondat a könyvről, esetleg egy rajz. A kész zászlókat fűzzük fel sorban egy fonalra, a füzért pedig tegyük ki a lakásban, hogy mindenki láthassa. A tanév elején a tanító néni összehasonlíthatja, hogy kinek a füzére áll a legtöbb zászlóból.

#6 OLVASÁSI KIHÍVÁS - Kérem a LETÖLTHETŐ kihívást!
Főként felső tagozatos tanulóknak ajánlott játék, amelynek során a cél az, hogy a listán szereplő olvasmányok közül minél többet kipipáljanak.

#7 ÉRTÉKELŐ TÁBLÁZAT - Kérem a LETÖLTHETŐ értékelő táblázatot!
A gyermek minden nyári olvasmányélményről készít egy bejegyzést. Felírja: könyv címét, szerzőjét, a kezdés és a befejezés idejét. Végül csillagokkal értékeli (kiszínezi), mennyire tetszett neki a könyv.

A személyes tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy egyre több tanító érzi szükségességét az kötelező-, és ajánlott olvasmánylista felül bírálatának. A klasszikusok mellé pedig szépen lassan beszivárognak az újabbnál-újabb kötetek, amelyek ugyan nem a magyar irodalmi kánon részesei, mégis előszeretettel forgatják őket a gyerekek.
Íme néhány olvasmány, amelyekért egyenesen rajongtam nyaranta:


Eva Ibbotson: Vissza a folyóhoz, avagy a lányos Tüskevár.
"Maia és kísérője, Miss Minton a hatalmas, dél-amerikai folyamon, az Amazonason hajóznak fel, egyre távolabb az általuk eddig ismert civilizációtól. Az árván maradt Maia félelemmel vegyes izgalommal várja, hogy megismerkedjen rokonaival, akikhez gyámja küldte őt, egy előkelő angol nevelőintézetből. Az egyelőre titok, hogy mi a valódi oka, hogy az igencsak furcsa küllemű és természetű Miss Minton miért vállalkozott a nagy utazásra. Maia félelmei beigazolódni látszanak, amikor megismeri nagybátyját és nagynénjét, akiknek mintha kissé agyára ment volt az őserdő-menti ültetvényes élet. Iker lányaik pedig végképp nem tűnnek hétköznapi gyerekeknek. Maia a legvadabb álmaiban sem tudta elképzelni a kalandokat, melyek a trópusi folyam mentén várnak rá…"



Kate Saunders: Kótyagos boszorkák sorozatát a mágia kedvelőinek ajánlom.
"Loncsós Mamó és Zöld Nasi igazi boszorkányok. Talán ezért nem erősségük a kézimunka. Így inkább varázsolják az ajándékokat. Igen ám, de most mintha kissé elhamarkodottan ígértek volna meg valamit barátjuknak, Kompót Kázmérnak. Nem csoda, ha a boszik kissé morcosak. Mégpedig, ha egy boszi morcos, akkor a környék se lesz a régi… Mi lesz még itt!"


Julia Brücker: Az Ördögoromvár rejtélye sorozat a kalandvágy kielégítésére javallott.
"Ezer titkot rejt az Ördögoromvár, amely ezen a nyáron izgalmas események helyszíne. Itt tölti feledhetetlen vakációját Tomi, Patrícia, Krisztián és Elza, no meg hűséges társuk, Minna a kutyus. A titkos alagút a vár alatt, az ódon termek és a várat körülölelő bozótos, mind-mind csupa rejtély, de hőseink nem félnek nekivágni az ismeretlennek. Számos lélegzetelállító kaland során végül még az elveszettnek hitt kincsekre is rábukkannak. Minden kiskamasz számára érdekes olvasmány a nyári szünidőre."




Thomas Brezina: Fiúk kizárva! című sorozata, mint boszorkányos családregény.
"Egy váratlan vendég néha felér egy tragédiával! Hogy? Ezentúl egy család vagyunk? S Apu ráadásul odavan az új Anyuért… És az a csaj? Ezt nem gondolják komolyan, hogy a tesóm lesz!? És a többi gyerek? Brrr… Vagy mégis? A FIÚK KIZÁRVA! a legmulatságosabb könyvsorozat!"

FELHASZNÁLT IRODALOM

Amennyiben szívesen tájékozódnál a témában, vagy csak a tanulmányaidhoz, munkádhoz keresel szakirodalmat, a következőket – általam is felhasznált – szakirodalmakat tudom ajánlani:
● Komáromi Gabriella (szerk.) Gyermekirodalom. Helikon, Bp., 2001. 271-283
● Kernya Róza (szerk.): Az anyanyelvi nevelés módszerei. Trezor, Bp., 2008.
Pompor ZoltánOlvasóvá nevelődés - alulnézetből. In. Anyanyelv-pedagógia. 2010. 4. szám. 
Tímárné Hunya Tünde: Az irodalmi alkotások kiválasztásának módszertani szempontjai, különös tekintettel a fiúk érdeklődésére. Új Pedagógiai Szemle, 2008. 5. sz. 103-109.
Gombos Péter: "Ó, mondd, te mit választanál!" A tanár felelőssége és lehetőségei a kötelező olvasmányok kiválasztásában.
Benczik Vilmos: Házi olvasmányok és olvasóvá nevelés az általános iskola 2-6. osztályában.
● Péter Orsolya Adél: Az olvasási készség fejlesztése. NyelvészNet, 2002, április 30.
Gereben Ferenc: Az ún. "Máté-effektus" az olvasás - és könyvtárszociológában. Könyvtári Figyelő, 43. évf., 1997. 3. sz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése