Pages

2016. március 15., kedd

A nőiességünk megéléséről│Gondolatébresztés

Nincsenek megjegyzések:
 
Néha csak kapkodjuk a fejünket, mennyi impulzus ér bennünket az évek során. Az idő előrehaladtával egyre többször érjük magunkat tetten, miközben akarattalan számvetésekbe bonyolódunk az életünkkel, mi több, precíz leltárt készítünk róla. Utóbbi nagyjából úgy néz ki, mint amikor a főnökünk felsorol százhúsz dolgot, amiben jók vagyunk, majd megjegyez egy valamit, amiben kevésbé. A negatívumok természetüknél fogva előszeretettel vetnek gyökeret a tudatunkban, és vagy felőrlik, vagy megtanítanak arra, miként teljesítsük ki a nőiességünket.


A nőiesség megélése nyújtja a lehető legtökéletesebb visszaigazolást arról, hol tartunk az önismeret felé vezető úton, merthogy legyen szó annak bármely összetevőjéről – külsőségektől kezdve, az általunk felvállalt szerepeken át, egészen a kapcsolatainkig –, mindegyikük az önismerethez vezethető vissza. 

Korábban, amikor elkezdtem tudatosan kutakodni a témában, majd az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat megosztani a blogon, veszett ügynek tartottam a TÖKÉLETES ÖNISMERET állapotának elérését. Éppen a minket körülvevő, inger gazdag környezet okán, amely a legkülönfélébb szituációknak, ismeretségeknek köszönhetően tükörként fedi fel a személyiségünk, számunkra addig ismeretlen aspektusait. Ebben a változásra berendezkedett társadalomban, az "elengedés-központú" életszemlélet elterjedése, az állandóság leértékelődését vonja maga után. A harmonikus működés feltétele azonban nem más, mint a változás és az állandóság együttes jelenléte, ez utóbbi pedig a külsőségek változásával ellentétben, a belső, személyiségből fakadó tartalmakból eredeztethető. Később aztán azzal is szembesültem, hogy mi, nők különböző életkori szakaszok függvényében, de ugyanazokkal a problémákkal nézünk szembe. Alapigazságokkal foglalkozni, újrafogalmazni, vagy éppen tudatosítani őket, nemcsak eszméletlenül spirituális élmény, hanem önmagában képes garantálni a téma hitelességét, hiszen ezek a gondolatok mind azon ősi, női tudás morzsái, amelyek sejtjeinkbe ivódva, generációról generációra öröklődnek. Az egyéni különbségek leginkább abban mutatkoznak meg, hogy egy-egy gondolat mikor, hogyan és miért érnek célba. Melyek azok, amelyekkel kapcsolatban az első pillanatban érzed, hogy rímelnek a tieiddel.

Félreértés ne essék: korántsem önjelölt szakértőként, sokkal inkább hétköznapi, fiatal nőként, aki útikalauzt készít arról, miként élhetjük meg a nőiességünket a mindennapok sodrásában, fordulok azokhoz, akik szintén érdeklődnek, vagy esetleg segítségre szorulnak önmaguk megismerésében. Szívből hiszem, hogy ez lenne életünk egyik küldetése. Megismerjük és megszilárdítsuk személyiségünk, nőiességünk alappilléreit.


És ezzel kapcsolatban bizony felmerül néhány kérdés: Hogyan fogjunk hozzá? Mely területtel érdemes elsőként foglalkozni? A kapcsolataink rendbetételével? A szerepeink tisztázásával? Mihez kezdjünk a külsőségekkel? Egyáltalán: A külsőségek mennyiben határozzák meg a nőiességünket? Mennyiben elvárt azoknak éltetése, vagy éppen elutasítása? Az emberekben működnek az előítéletek. Ha adunk magunkra, akkor azért, ha meg elhanyagoljuk magunkat, akkor meg azért vesznek minket a szánkra.

Ami biztos: Az, ahogyan a külsőségekről vélekedünk, nemcsak a személyiségünkről, vagy az önismeretünkről, de még az önértékelésünkről, és az önbizalmunkról is árulkodik, arról nem beszélve, hogy kihatással van a társas kapcsolatainkra.

Attól még, hogy "belső szépség számít" agyonhasznált közhelye kétségtelenül igaz, kiváltképp, hogy ez az, ami kivetül a külsőnkre is, érdemes figyelembe venni azokat a pszichológiai tényeket, miszerint a szép külsővel rendelkező embereket természetünknél fogva rokonszenvesebbnek találjuk, ugyanis tőlük más vonzó tulajdonságokat várunk. Mi több, azokkal, akiket szebbnek találunk, kedvesebben is bánunk, kifejezetten keressük a társaságukat, éppen ezért a fizikai vonzerő a rokonszenv és az énkép alakulásában szintén jelentős szerepet játszik.

A visszajelzések kulcsfontosságúak a nőiességünk megélésében, azonban többségünk számára még az is kihívást jelent, hogy egyáltalán meghalljuk, vagy ne talán komolyan vegyük a bókokat. És egyáltalán: Hogy van az, hogy mi, nők eszméletlenül nehezen tudjuk csak megszeretni magunkat? Miért keressük ösztönösen a hibáinkat, és miért vagyunk képtelenek megbirkózni az adottságainkkal? Miért nem tudunk elnézőbbek lenni önmagunkkal szemben?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése