A következő szépségápolási terméket a legérzékletesebben talán a manapság igen felkapott "superfood" kifejezés mentén, "supercosmetic" szóval tudnám jellemezni. A Bio-Oil ugyanis ezekhez a bizonyos élelmiszerekhez hasonlóan, megdöbbentő hatékonysággal nyújt segítséget a legkülönfélébb bőrproblémák kezelésében, azáltal mintegy felhőkarcolóként kiemelkedve a hazai kozmetikai termékek palettájából.

A Bio-Oil tehát nem más, mint egy arcra és testre egyaránt használható, speciális bőrápoló termék, amely olajbázisban oldott növényi kivonatokat és vitaminokat tartalmaz. Kimondottan arra fejlesztették ki, hogy a bőrbe masszírozva segítse a mind az új, mind a régi hegek, a terhesség, a tindézserkori felgyorsult növekedés és súlygyarapodás következtében megjelenő feszülési csíkok, azaz striák, továbbá a bőrszín, pontosabban a pigment foltok, a hormonális ingadozások, bőrfehérítők, és a túlzott napfénykitettség hatására kialakuló egyenetlen bőrtónus kinézetének javulását. Mindezek mellett azonban jótékony hatást gyakorol az öregedő, száraz és a vízhiányos bőrre, hiszen hozzájárul a bőrben található természetes olajok pótlásához, amennyiben azok mennyisége különféle tényezők – extrém időjárási viszonyok, magas vegyi anyag tartalmú víz, gyakori fürdés, központi fűtés vagy légkondicionálás – szárító hatása következtében drasztikusan lecsökken, továbbá enyhíti az égési sérülésekkel együtt járó, kellemetlen viszketést.

Nem túlzok, ha azt mondom: tűkön ülve vártam a termék érkezését. Na, nem egy csúnya bőrproblémával szembeni sürgős intervenció okán, sokkal inkább azért, mert egész egyszerűen izgalomba hozott maga a készítmény, annak az ígérete, és igazság szerint a róla olvasott, meglehetősen megosztó vélemények garmadája. És, bár nem hiszek egyetlen feszesítő és kondicionáló krém mindenható erejében sem, kizárólag a mozgás – helyes táplálkozás – megfelelő mennyiségű vízfogyasztás szentháromságában, olajos mivoltánál fogva mégis bizalmat szavaztam neki, noha nem támasztottam különösebb elvárásokat a készítmény felé. A termék ígérete mentén, három területen vetettem be az olajat: 

(1) Arcbőr – abban is különös tekintettel a homlokra, ugyanis a frufrus időszakom alatt botrányosan leromlott a bőröm állapota. A pattanásoktól ugyan megszabadultam, azonban a nyomaiktól azóta sem sikerült elbúcsúznom.

(2) Belső comb – úgy 12-13 éves lehettem, amikor életemben először sikerült egy jelentősebb súlyfeleslegeset leadnom, viszont a feszülési csíkok, az elkapart pattanások hegeihez hasonlóan ugyancsak megmaradtak.

(3) Felkar – a szekszárdi, kőkemény víznek hála, gyakorlatilag minden fürdést a kiszáradt bőröm általi viszketéssel zárok, amelyen a különböző illatanyagokkal elegyített testápolók sem segítenek, így a felkaromon újra és újra felütik a fejüket a kisebb-nagyobb szárazságfoltok.

A multifunkcionális szépségápolási termék egyébként egy Dél-Afrikában élő, német vegyész, Dieter Beier nevéhez fűződik, aki még az 1970-es évek közepén, vágott bele az olaj alapú bőrápolók kutatásába. Személyes tapasztalataiból kiindulva, akkoriban a száraz bőrérzet enyhítésére, később már az egyéb bőrkárosodásokra is gyógyírt keresve. A Bio-Oilt először 1987-ben dobták piacra, csakhogy a készítmény kezdetben nem aratott széleskörű sikert, ugyanis abban az időben a bőrápolók piacát a krémek és a testápolók uralták, miközben ferde szemmel néztek erre a bizonyos bőrápoló olajra. Dieter viszont kutatásaiból tisztában volt vele, hogy bőrápolás tekintetében az olaj számít a lehető legideálisabb közegnek. Az olaj alapú készítmények, más víz-alapú krémekkel és testápolókkal szemben, közel oxigénmentes közeget hoznak létre az aktív összetevők számára, éppen ezért a vitaminok és a növényi kivonatok egy ideig tartósítószer hozzáadása nélkül is képesek benne megőrizni hatékonyságukat. Dieter elképzelése éppen ezért az volt a Bio-Oil megalkotásakor, hogy vitaminokat és növényi kivonatokat kever össze egy bázisolajba, amelyek közül ez utóbbi jelentette a legnagyobb kihívást. A receptúra végül a PurCellin Oil™ hozzáadásával vált igazán tökéletessé, amely egyrészt az olaj hígabb textúrájáról gondoskodik, másrészt a gyors felszívódásáról, méghozzá anélkül, hogy zsírosítana vagy nyomot hagyna.

És, hogy egészen pontosan milyen növényi összetevő rejlik a bőrápolóban?

▪ Rozmaringolaj: Az imént említett növény kivonata nemcsak ápolja és energizálja a bőrt, hanem annak ellenálló képességét is fokozza.

▪ Kamillaolaj: Mérsékli a bőrgyulladás kellemetlen tüneteit, nyugtatja és puhítja a bőrt. Az érzékeny bőr ápolásában különös hatékonyságot fejti ki.

▪ Körömvirágolaj: Sejtregeneráló hatásánál fogva a kamillával kéz a kézben gondoskodik az érzékeny, károsodott, napégést szenvedett bőr kezelésében, miközben gyulladáscsökkentő erejének köszönhetően a kiütések leküzdésében is bevethető.

▪ Levendulaolaj: Közismert bőrkondicionáló hatása mellett, ugyancsak nyugtatja és puhítja a bőrt.

A Bio-Oil nem mellesleg két rendkívül fontos vitamin erejét is magában rejti:

▪ A-vitamin: Elősegíti az új kollagén termelődését, hozzájárul a bőr megújulásához és rugalmasságának fokozásához, állagának, tónusának javításához.

▪ E-vitamin: A bőrápoló termékek esetében a manapság legelterjedtebben alkalmazott antioxidáns, amely megvédi a bőrt és az azt károsító, idő előtti öregedését előidéző szabadgyökök hatásaitól. Növeli a hámréteg nedvességtartalmát, ezáltal a bőrt puhává, simává és rugalmassá teszi.

A magam részéről, ugyan a striák elleni küzdelmet illető fenntartásaimat, egyelőre nem sikerült maradéktalanul felszámolnia, noha a 2 hónapnyi használat után kétségtelenül halványított a csíkjaimon, ugyanakkor szeretnék még némi időt szánni a kívánt eredmény elérésére. A szárazságfoltokkal kapcsolatban viszont bátran kijelenthetem, hogy a Bio-Oil hiánypótló termék, amely egy az egyben megszüntette a problémát, és az abból fakadó viszketést. A legnagyobb elégedettségre azonban a megfázási szezon alatt tanúsított bőrápolása adott okot, merthogy a zsebkendő által rákvörösre dörzsölt bőrt egy éjszaka alatt, bármiféle irritáció nélkül helyre hozta. Ezer köszönet érte!

Lássunk, néhány extraságot, amelyekért még érdemes lehet kipróbálni az olajat:

▪ Az olaj előállításakor külön figyelmet fordítanak a biztonságra, amelynek során, még a gyártás megkezdése előtt mindegyik összetevőnél teszteket végeznek a hamisítás és a mikrobiológiai szennyezettség szűrésére. Minden legyártott tételből mintát vesznek, azokat pedig laboratóriumi vizsgálatok alá vetik. Ezt követően a mintát tárolják, és 5 éven keresztül megfigyelés alatt tartják.

▪ A Bio-Oil gyártása során szem előtt tartják a környezetvédelmet is. A termék csomagolása újrahasznosítható, papír csomagolóanyagai igazoltan megfelelnek az erdőgazdálkodási gyakorlatnak. A készítmény előállítása során nem keletkezik sem káros sugárzás, veszélyes hulladék vagy szennyvíz.

▪ Vegán, állatkísérletektől mentes készítményről van szó, így az sem meglepő, hogy a termék a Beauty Without Cruelty (Szépség kegyetlenség nélkül) tagja.

▪ A multifunkcionális olajat várandós kismamák is használhatják. A szoptatási idő alatt is teljesen biztonságos, ez alól kizárólag a mellbimbók képeznek kivételt. Az olaj ugyan méreganyag mentes, azonban a babák érzékenyen reagálhatnak rá. A gyermek 2 éves kora után azonban a kisebbeknél is bevethető az olaj. Az annál kisebb gyerekek és babák esetében az illatanyagok és az olajok koncentrációja esetenként irritációt okozhat, így érdemes kivárni az említett kort.

▪ A készítmény 2002-ben került forgalomba világszerte, azóta 284 díjat zsebelt be és 20 országban lett a striák elleni küzdelem piacvezető kozmetikai terméke. Arról nem is beszélve, hogy számtalan híresség szívébe is belopta magát. A US Weekly magazin szerint Katalin hercegnő is Bio-Oilt kent a bőrére állapotossága alatt és után is, hogy segítsen megőrizni bőre rugalmasságát.

A Bio-Oil már kapható a hazai gyógyszertárakban és webpatikákban egyaránt. A 60 ml-es kiszerelés napi szinten történő használata ellenére is hónapokon át gondoskodik a bőr egészségéről, éppen ezért beszerzését szívből ajánlom a számotokra. Amennyiben pedig további információra lenne szükségetek, ide kattintva dúskálhattok bennük!

Idén valahogy különösen korán megkezdődött az ünnepekre való hangolódás, így amikor advent második vasárnapján linzersütésre adtam a fejem, már jócskán elkésve éreztem magam. Mivel az előző évben a vizsgák révén alig-alig jutott időm az általam olyannyira imádott karácsonyi készülődésre, tűkön ülve vártam, hogy ismét bevethessem a kiszúró gyűjteményem, amelynél nagyobbal csak Nigella Lawson rendelkezhet, noha még így is szomorúan konstatáltam, egy-egy példány bizony  hiányzik a kollekciómból.

A mai bejegyzés kimondottan az aprósütemények kedvelőinek szól, és azoknak, akik hozzám hasonlóan szeretnek előre dolgozni, és ízességekkel megtölteni a karácsonyi süteményes dobozokat.

LINZER

A linzerrel kötött barátságom kimondottan újnak mondható, noha előnyeivel – (1) elkészítése pofonegyszerű, (2) előre megsüthető, hiszen légmentesen tárolva több napig is eláll – már korábban is tisztában voltam. Néhány évvel ezelőtt próbáltam ki először a családi receptet, amely nálam egy szakadós, száraz és azzal együtt szaggathatatlan tésztát eredményezett. A következő receptre az általam rendkívül nagyra tartott Aranytepsi blogon bukkantam, és azzal együtt meg is találtam a tökéletes receptúrát!

- 30 dkg liszt

- 1 csipet só

- 10 dkg porcukor

- 2 tasak vaníliás cukor

- 1 kk sütőpor

- 0,5 citrom reszelt héja

- 20 dkg margarin

- 1 tojás sárgája

- baracklekvár a töltéshez

A lisztet első lépésben összeszitáltam a porcukorral, vaníliás cukorral és a sütőporral. Meghintettem egy csipet sóval, és hozzáreszeltem egy fél citrom héját. A puha margarint belemorzsoltam, hozzáadtam a tojás sárgáját. A hozzávalókat összedolgoztam, és összeállítottam belőlük a tésztát. Lisztezett felületen kb. 4 mm vastagra nyújtottam.

Sütőpapírral bélelt tepsibe pakoltam a kiszúrt tésztákat. Előmelegített sütőben 180°C-on 8-10 perc alatt megsütöttem. Megvártam, míg kihűl a tészta, hogy aztán sárgabaracklekvárral összeragasszam a teli és az esetemben karácsonyfa alakú formával kiszúrt linzereket. Porcukorral meghintettem, és bepakoltam a süteményes dobozba szikkadni őket.

MÉZES PUSZEDLI

A mézes puszedli kimondottan azon édességek egyike, amelyet a nagymamám régen kizárólag a kedvemért sütött. Az igazat megvallva, nincs túl sok kellemes élményem vele kapcsolatban, az viszont tagadhatatlan, hogy sütni nagyon tudott, és bár évek óta nem beszéltünk, a puszedlijét évről-évre elkészítem.   

- 12 dkg zsír

- 35 dkg liszt

- 7 ek cukor

- 3 ek méz

- ½ sütőpor

- 2 tojás

- fahéj, szegfűszeg

A lisztet és a sütőport ismét összeszitáltam, majd meghintettem egy kevéske őrölt fahéjjal és szegfűszeggel. Hozzákanalaztam a cukrot, a zsírt, ehhez öntöttem hozzá a tojásokat, és csurgattam rá a mézet. A hozzávalókat összedolgoztam, majd diónyi darabkákat tépkedtem az így kapott tésztából. Megformáztam, kissé meglapogattam a gömböket, sütőpapírral bélelt tepsibe helyeztem a puszedliket. 180 °C-on addig sütöttem, míg szép aranybarnára nem sültek. Miután kihűltek, egy kevéske olvasztott étcsokoládét csorgattam a tetejükre. A csokoládé dermedését követően bepakoltam ezeket is egy bödönbe.

HÓ(kifli)KAGYLÓ

Íme, az ékes bizonyítéka annak, hogy valóban nincs elegendő kiszúróformám! A hókifli igazi sláger a családunkban. A magam részéről ugyan a legkevésbé sem preferálom a diós süteményeket, azonban a linzerhez hasonlóan, arra gondoltam, hogy idén beújítok, és kipróbálok egy vadonatúj receptet. Lelkesen begyúrtam hát a tésztát, ám a kiflik formázásra során jöttem csak rá arra, hogy a tészta túlságosan omlós ahhoz, hogy bármilyen módon felhengergessem. Az eredeti receptben persze egy kimondottan erre a célra szánt kifli formát használtak, amelyet ahogy utóbb kiderült, sikerült teljes mértékben figyelmen kívül hagynom. Így történt, hogy a kifli helyett, kagylóformába tömködtem a tésztát. Hogy bárki is fennakadt-e a sütemény formáján? Ugyan, dehogy. Már csak azért sem, mert így is egy kimondottan elegáns sütemény sült ki belőle. Szó szerint.

- 25 dkg finomliszt

- 1 késhegynyi sütőpor

- 10 dkg porcukor

- 10 dkg darált dió

- 20 dkg margarin

A lisztet az előbbiekhez hasonlóan összeszitáltam a sütőporral, a porcukorral, és ehhez öntöttem hozzá a darált diót. A puha margarint hozzácsipkedtem, és szép simára dolgoztam a masszát. Egy enyhén ragadós tésztát kaptam, amelyet lefóliázva a hűtőbe tettem néhány órára, de az a legjobb, ha egy éjszakát pihen.

 A tepsiket sütőpapírral, egy kifli, akarom mondani kagylóformát fóliával kibéleltem. A tésztából kisebb darabokat csipkedtem le, ezeket kisujjnyi rúddá sodortam, a kibélelt formába pedig belenyomkodtam úgy, hogy a tészta ne púposodjon ki a formából. A fólia segítségével kiemeltem a tésztát a formából és a sütőpapíros tepsibe fektetettem.

Előmelegített sütőben 170-180 °C-on 10 perc alatt megsütöttem. A sütőből kivéve hagytam pár percet a tepsin hűlni, mert a kagylók ekkor még puhák és könnyen megnyomódnak. Megszórtam porcukorral, amikor aztán teljesen kihűltek, süteményes dobozba pakoltam, amelyben sokáig omlós is fog maradni.

Bízom benne, hogy sikerült némi ihletet adnom a karácsonyi készülődéshez. Az általam bemutatott sütemények mindegyike villámgyorsan, és nem mellesleg előre elkészíthető, hogy aztán a sütés még véletlenül se menjen az ünnepi hangulat rovására.

Arról pedig ne feledkezzetek meg, hogy a Magyar Telekom idén az Adni jó! Sütiakció keretén belül különös gondot fordít az Autistic Art Alapítvány megsegítésére! Csatlakozzatok minél többen a kezdeményezéshez! Ehhez nincs más dolgotok, mint megörökíteni egy-egy süteményt, és megosztani az így készült fényképet az Instagramon #sutitadok hashtaggel december 1. és 27. között, ugyanis mindegyikért 100 Ft-ot jóváírnak az alapítvány részére.

Eredeti cím: Living in the Moment: with Mindfulness Meditations

Kiadó: Partvonal Kiadó, 2012

Oldalszám: 144 oldal

Moly: kevés reflexió

Goodreads: kevés reflexió

Címke: életmód, önsegítő, pszichológia

Anna Black gondolataival a tavalyi év végén ismerkedtem meg, méghozzá a Tudatos Jelenlét @ Munkában című könyvének köszönhetően. Már akkoriban sem győztem hangsúlyozni a mindfulness fontosságát, és a hozzá kapcsolódó gyakorlatokat, hiszen ezek segítséget nyújtanak a fókuszálásban, hogy aztán megélhessük azokat a pillanatokat, amelyek felett egyébként elsiklanánk.

Néhány hónappal később, egy Partvonal Kiadó által rendezett nyereményjátékban aztán megkaparintottam a már említett könyv előzménykötetét, de bevallom; még azzal a lendülettel fel is tettem az önfejlesztő könyveimet őrző polcra.

Az ősz közeledtével viszont egyre többször kacsintgattam a polc felé, amelyen korántsem lepődtem meg, hiszen a (1) nyár folyamán az önfejlesztés valahogy perifériára került, és egész egyszerűen hiányzott a témával való foglalkozás, (2) ki kellett szállnom néhány számomra fontos kapcsolatból, (3) nyilvánvalóvá vált, hogy egyes jellembeli tulajdonságaimat illetően még mindig erős fejlesztésre szorulok.

Így került ismét a kezembe Anna Black: Tudatos Jelenlét című kötete.

„Életünk nagy részében olyanok vagyunk, mint a repülőgép, amit robotpilóta irányít. Valódi jelenlét nélkül átsiklunk a pillanaton, mert gondolatban a múlton vagy a jövőn rágódunk.

Aki hagyja, hogy figyelme elkalandozzon attól, ami éppen megtörténik vele, az lemarad saját életének tekintélyes részéről. Elszalaszt sok apró, értékes pillanatot, legyen az egy szép épület látványa munkába menet, egy szerető gonddal elkészített étel íze, vagy a felismerés, hogy szeretteinknek szükségük van ránk. Aki „tudatosság nélkül” él, és nem ismeri saját hibáit és belső erejét, az elmulasztja személyiségfejlődésének lehetőségeit.

A mindfulness meditációs gyakorlatok segítségével képesek leszünk teljes valónkkal, tudatosan jelen lenne a pillanatban. Megtanulunk figyelmet szentelni a minket érő élményeknek, amelyek lehetnek kellemesek, mint az éjszakai égbolt látványa, de akár frusztrálóak is, mint egy heves vita a szeretett személlyel. Tudatosítjuk előítéleteinket, a belénk rögzült gondolkodás-, és viselkedésmódokat, és igyekszünk csak a számunkra hasznosakat megtartani. Észrevesszük testünk jelzéseit, és így csökkenteni tudjuk a stressz káros hatásait, valamint a betegségek kialakulásának esélyét.”

A Tudatos Jelenlét egy hétköznapi használatra alkalmas meditációs gyakorlatokat tartalmazó gyűjtemény, így rácáfolva azokra a jógafoglalkozásokkal kapcsolatos ellenérzésekre, amelyek olyan gondolatokból táplálkoznak, mint: "Behunytam a szemem, és most hogyan tovább? Fogalmam sincs, mit kellene csinálnom. Hahó! Lelki béke! Ne várass ám magadra sokáig! Még mindig semmi. Hogyan képesek a többiek ilyen derűsen elücsörögni? Mit csinálok rosszul?" stb. Anna Black meditációs gyakorlatai ugyanis észrevétlenül csempészik be a meditálás melletti elkötelezettséget, azáltal lépésenként haladva előre (olykor hátra) a tudatos jelenlét útján, ugyanis ha az ember rátalál a saját belső bölcsességéhez és erejéhez vezető ösvényre, gazdag lelőhelyre bukkan. Erre pedig rengeteg lehetőségünk akad, hiszen számtalan meditációt ismerünk. Némelyikük kizárólag a koncentráció fejlesztését célozzák, mások segédeszközöket használnak fókuszpontként, mint egy gyertyát vagy zenét. Ugyanakkor akadnak olyan meditációs gyakorlatok is, amelyek mozgásra épülnek, ilyen a tajcsi, a csikung vagy a jóga, de létezik táncos meditáció is. Így a legjobb, amit tehetünk: kísérletezünk, és kiválasztjuk a saját szájízünknek megfelelően.

Kik számára lehet igazán hasznos a tudatos jelenlét gyakorlása?

▪ hivatásszerűen mások ellátásával foglalkozók

▪ depresszió időnkénti visszatérésére hajlamosak

▪ szorongók

▪ krónikus betegségben vagy állapotban szenvedők

▪ krónikus vagy időszakosan visszatérő fájdalomtól szenvedők

▪ stresszes életet élők

▪ változásra vágyók és a változás elfogadásával küszködők

A kötet hat fejezetre oszlik, és rögtön egy "Hogyan használjuk a könyvet?" navigációból áll, annak érdekében, hogy a legtöbbet tudjuk kihozni belőle. A 2. fejezetben aztán előkerülnek azok a testközpontú gyakorlatok is, mint a légzés tudatossága és a testet pásztázó figyelem, amelyek alapvető készségeknek számítanak, és segítségül szolgálnak a bonyolultabb gyakorlatok elvégzéséhez is. Szintén alapvető gyakorlatnak számítanak a magatartást és készségeket erősítők és továbbfejlesztők, ugyanis a tudatos jelenlét kulcsfontosságú eleme: hajlandóak vagyunk a bajok – legyen szó kellemetlen testi érzetekről, fájó érzelmekről vagy nem kívánt gondolatokról – felé fordulni. A tudatosság fokozódásával (1) szépen lassan észrevesszük az addig fizikailag vagy lelkileg, kellemetlen, vagy kimondottan fájdalmas, így kizárt tényezőket, (2) a formális gyakorlatok végzése alkalmat ad arra, hogy viszonylag biztonságos helyen gyakoroljuk, hogyan lehetünk "együtt" a nehéz érzelmekkel, így hatékonyabban tudjuk kezelni őket, amikor megtapasztaljuk őket hétköznapi életünkben.

"Minél többször végzünk el egy gyakorlatot, annál hamarabb válik belsővé: kialakítjuk saját szavainkat, kifejezéseinket és saját ritmusunkat, amelyek visszhangot keltenek bennünk."

Számtalan gyakorlatot elvégezhetünk házon kívül, napi teendőink között, akár sorban állás közben, autóban, vagy akár váróteremben ülve, azonban akadnak gyakorlatok, amelyekhez érdemes egy kimondottan nyugodt helyet keresnünk, ahol senki sem zavar minket. Arra ügyeljünk, hogy a meditációs gyakorlat sose váljon kipipálandó tétellé a teendőink hosszú listáján. Ennek érdekében érdemes elsőnek egyetlen, egyszerű gyakorlatot választani, és egy héten át többször elvégezni, mielőtt újabbal próbálkoznánk. 

"A jelen pillanata az egyetlen pillanat, 
amelyben változni és változtatni lehet."

– Jon Kabat-Zinn –

Tulajdonképpen azzal, hogy tudatosítjuk a gondolatainkat, ráébredünk: milyen mértékben okozunk magunknak boldogtalanságot azokkal a szavakkal, mondatokkal, történetekkel, amelyeket mondogatunk, bemesélünk magunknak.

Íme egy példa:

Beütjük a lábujjunkat a táskába, amelyet társunk hagyott ott a padlón. Fizikai fájdalmat érzünk, amikor a lábujj érintkezik a táskával, ez jelenti az első fullánkot. Ha olyanok vagyunk, mint a többség, szónokolni kezdünk, miért maradt a táska a padlón, mire pedig már észbe kapunk, ott tartunk, hogy megvádoljuk társunkat, hogy (a) nem szeret, nem tisztel bennünket, (b) magunknak teszünk szemrehányást, mire nem tanultunk jobban az iskolában, miért nincs jobb állásunk, miért nem engedhetünk meg maguknak nagyobb házat. Mi több, még az is felmerül, nem tört-e el a lábujjunk, és mi lesz, ha igen. Ezek a "történetek" szúrják belénk a második fullánkot. A kettő között a különbség csupán annyi, hogy míg az elsőről nem tehetünk, mert fizikai fájdalmat okozott, viszont a másodikkal már tudunk mit kezdeni: tudatosíthatjuk a bennünk élő "történeteket", és azzal együtt el is engedhetjük őket.

És, hogy egy konkrét gyakorlatot is említsek! Több alkalommal emlegettem már a légzés fontosságát, amelyet az elkötelezett gyakorlás révén megtanulunk kapaszkodóként használni. Annál is inkább, hogy a gondolataink elkalandozásakor a légzés segítségével könnyedén vissza tudunk jutni a testünkbe és a jelen pillanatba. "A tudatos légzés" gyakorlatával bármikor kísérletezhetünk – senki sem fogja látni rajtunk.

"Először kiválasztjuk azt a testrészünket, ahol a legerősebben érezzük a légzést – ilyen például a has, a mellkas, az orr és a száj –, s a légzőgyakorlat közben mindig erre irányítjuk a figyelmünket. Ha nehezen találunk ilyen helyet, tegyük az egyik kezünket a hasunkra vagy a mellkasunkra, hogy érezzük a légzés lüktetését. Aztán a légzés érzeteire figyelünk – ami más, mint a lélegzésre gondolni. Érezzük, ahogy belégzéskor tágul a mellkasunk és emelkedik a hasunk… kilégzéskor pedig szűkül a mellkasunk és lelapul a hasunk."

Amennyiben felkeltettem az érdeklődéseteket Anna Black: Tudatos Jelenlét című könyve iránt, vagy csak még több egyszerű, hétköznapokba beépíthető meditációs gyakorlatra vágytok, amelyekkel szívesen kísérleteznétek, ide kattintva már is beszerezhetitek! Szívből ajánlom mindannyiótok számára!

Bizonyára észrevettétek, hogy mostanság több alkalommal landoltak a postaládámban különféle recenzióra szánt termékek. Érdemesnek tartottam hát összeszedni néhány témával kapcsolatos gondolatot arra az esetre, ha te, aki olvasod a bejegyzést (a) szintén blogolással foglalkozol, azonban a recenzióírás egyelőre ismeretlen területnek számít, (b) pusztán olvasóként követed figyelemmel a blog alakulását, és egyszerűen érdekel, hogyan és miként kerülnek hozzám, továbbá más bloggerekhez ezek a bizonyos újdonságok.

A recenzió hagyományos értelemben véve egy rövid, tömör, kialakult formai és tartalmi jegyekkel rendelkező könyvismertetés, könyvbírálat – inkább előbbi, mintsem utóbbi –, azonban feladatának – adott dologról szóló releváns vélemény alkotása és a potenciális vásárlók érdeklődésének felkeltése – köszönhetően a különféle tesztelésre érkező termékekről alkotott bejegyzéstípust, mintegy ÖNKÉNYESEN, de szintén recenziónak szoktam hívni. A bloggerkedés – már amennyiben kinőtte a szabadidős tevékenységek kategóriáját, amely bizony hamar megtörténik, ha egy csepp időt, energiát, hovatovább elhivatottságot fektetünk a dologba – így gyakorlatilag nem más, mint a közösségi médiában folytatott munka, míg a recenzióra érkező termékek leginkább a fizetségnek felelnek meg. Minél figyelemreméltóbb egy blog, és persze minél nagyobb olvasottságot élvez, annál nagyobb valószínűséggel kelthetjük fel a különböző márkák figyelmét, akik ezután együttműködő félként, a termékről szóló, személyes tapasztalatokkal fűszerezett, rövidke bejegyzés reményében egy-egy példányt bocsátanak a rendelkezésünkre.

Tudtad?

▪ A blogbejegyzések manapság jóval nagyobb befolyást (63%) gyakorolnak a vásárlásainkra, mint az újságcikkek.

▪ A minőségi fényképekkel, videóval vagy egyéb módon illusztrált bejegyzések 94%-kal nagyobb népszerűségnek örvendenek.

▪ Az adott termékről szóló videóknak köszönhetően 144%-kal nagyobb valószínűséggel szerzi be a látogató azt a bizonyos portékát,  mint az, aki csak fényképeket látott róla.

Mindezek fényében talán már nem is annyira meglepő, hogy napjainkban a blogok számítanak az egyik legfelkapottabb reklámforrásnak, a Youtube csatornák mindenható erejéről nem is beszélve. A PR-ügynökségek munkatársai folyton azon agyalnak, hogyan láthatnák viszont minél több sajtófelületen, az arra szánt kereten belül az általuk menedzselt termékeket. És, lássuk be, egy annak áráért szerzett bejegyzés nemcsak a bloggernek, hanem a "marketingzsonglőröknek" is remek fogást jelenthet.

A kezdő bloggerek persze hamar szembesülnek azzal, hogy egyelőre nem rendelkeznek a különböző vállalatok figyelmének felkeltéséhez megfelelő nagyságú közönséggel, sőt gyakran szó szerint úgy érzik, hogy ilyesfajta kiváltságban csak egy elit kör tagjai részesülhetnek. Hozzáteszem: nem véletlenül. Legyen szó márkákról, vagy kiadókról, néhányuk már egy "jól bejáratott" bloggertársasággal dolgozik, és kimondottan ritkán vesznek fel újoncokat a soraik közé. Ez részben annak is köszönhető, hogy a brandek költségvetésében a marketingre szánt összeg x számú bloggerkapcsolatot tesz lehetővé, és ezek javarészt már megköttettek. Ebben az esetben megpróbálkozhatunk azzal, hogy beszerzünk tőlük egy-egy saját zsebből finanszírozott terméket, hogy aztán írjunk róluk és reménykedjünk, állhatatosságunk láttán, mégis felvesznek minket a partnereik közé. Többségében viszont az együttműködés lehetősége kizárólag a büdzsé méretétől függ, amelyet ha fejen állunk sem tudnak kibővíteni miattunk.

 Egy blog felfuttatása a lehető legjobb körülmények között is 1,5-2 évbe telik, merthogy (1) addigra forr csak ki igazán a blog profilja, (2) ezen idő alatt alakul ki egyfajta érzelmi kötődés a blogger és az olvasói között, (3) termelünk ki megfelelő mennyiségű referencia gyanánt szolgáló bejegyzést, amelyeket átfutva a reménybeli partnerek eldönthetik, szeretnének-e együttműködésre lépni velünk. Amennyiben ez utóbbival rendelkezünk, ne féljünk felkeresni azokat a kiadókat, márkákat, amelyek áruival szívesen megismerkednénk közelebbről.

Írjunk tehát egy rövidke összefoglalót arról, (1) kik is vagyunk, (2) milyen témában blogolunk, (3) miért örülnénk egy-egy marketingpéldánynak, mit tudunk nyújtani cserébe, és az sem árt, ha (4) mellékelünk némi blogstatisztikát, valamint (5) megemlítjük az eddigi együttműködő partnereinket. A siker persze így sem garantált. Tapasztalataim szerint viszont a megkeresettek kifejezetten örülnek annak, ha egy blogger veszi a fáradtságot és persze a bátorságot mindezekhez, főleg amikor egy színvonalas blog áll az illető mögött. A partnerség megkötésekor tartsuk szem előtt, hogy a különböző felek más-más igényekkel rendelkeznek. Néhányan valóban rövid, ám de tartalmas, míg mások hosszú és részletes recenziókat kedvelik, éppen ezért érdemes már előre informálódni az igényekről és a speciális kérésekről. A leggyakoribb, már-már alapvetőnek számító kívánságok közé tartozik, hogy egyrészt az elkészült bejegyzésben ne felejtsük el megjelölni a termék pontos lelőhelyét, másrészt pedig, hogy az arra vezető linket osszuk meg a kapcsolattartásért felelős személlyel.

Hogyan hívjuk fel magunkra a márkák figyelmét?

Minőségi tartalmak gyártásával. Látogatottság ide, vagy oda: számomra kevés annál kiábrándítóbb dolog létezik, mint amikor pongyola bloggerek parádés készítményekről alkotott silány tartalmai árasztják el a közösségi média különböző felületeit. Korántsem meglepő, hiszen manapság tömegek csatlakoznak a blogger társadalomhoz, hogy aztán bohócot csinálva magukból bezsebelhessenek egy-két ingyen cuccot. Az igénytelenségre fogékony közönséget nyilvánvalóan nem zavarja a futószalagszerűen érkező, lélektelen termékbemutatók garmadája, miközben alaptalan ájtatosságukkal szépen lassan kiszorítják a palettáról a színvonalas bloggereket, akiknek egyetlen szépséghibájuk: nem hozzák meg a kívánt statisztikai adatokat.

Miért éri akkor meg a folyamatosan újratermelődő igénytelenséggel szemben folytatott szélmalomharc? Bár néhány márka valóban fennakad egy-egy tartalomgyártó kisiparos horgán, mégis szentül hiszem, hogy akadnak közöttük olyanok is, amelyek mögött álló személyek megmaradtak emberek lenni, akiknek valóban érdemes terjeszteni a gondolatait. Másrészt meg nem a mi feladatunk megváltani a világot. Szívből hiszem, hogy az, aki tisztességesen megteszi a tőle telhetőt, annak a munkája előbb, vagy utóbb, de megtérül. Egy leheletnyit szentimentális hozzáállás, viszont gondoskodik a tiszta lelkiismeretemről.

Az együttműködésben rejlő potenciálok személyes perspektívából:

- Rengetegen ódzkodnak az online rendelésektől, hiszen ezek egyik nyilvánvaló hátránya, hogy fogalmunk sincs arról, hogyan fog élesben működni a termék. Azáltal, hogy egy-egy blogger költségek nélkül juthat hozzá bizonyos termékekhez, gyakorlatilag veszteségmentesen tudja bemutatni azokat az olvasói számára.

- A kisebb, vagy éppenséggel frissen debütáló brandek esetében gyakran előfordul, hogy a különböző okokból limitált mozgástér miatt, sokak látóterén kívül esnek. Így nemcsak a márkák, amelyek mögött többségében lelkes, kreatív és nem utolsó sorban hihetetlenül motiváló személyiségek állnak, esnek el a bevételtől, hanem a közönség is az általuk szívvel-lélekkel alkotott kreálmányaiktól, tovább megyek: a személyesség élményétől, sőt az igazi értékek képviseletétől.

- A bloggerek számára hatalmas segítséget jelent a hosszútávú, élénk kapcsolat fenntartása az együttműködő felekkel, ezáltal ugyanis ahelyett, hogy ezerfelé szakadnánk, a sajtóközlemények révén a lehető leghamarabb értesülhetünk a különféle újdonságokról, hogy aztán friss és ropogós információkkal láthassuk el az olvasóinkat.

"Nem az lesz sikeres, aki pusztán elkezd valamit. Az lesz sikeres, aki elkezdi, és ha a fene fenét eszik is, befejezi."

Napoleon Hill

A marketingpéldányok egyes esetekben – főként a szépségápolással foglalkozó blogoknál – partnerprogramok keretein belül érkeznek. A blogger eszerint bizonyos összegben választhat az adott webshopból néhány terméket, amelyekről a szokásos módon számot kell adnia. Mindezek mellé kap egy 10-20%-os kedvezményre jogosító kuponkódot. Ezt a bizonyos kupont a látogatóival megosztva (1) kedvezményes termékekhez juttathatja nemcsak őket, (2) a kattintások alapján önmagát is. Ehhez hasonló megoldás, amikor a webshop felajánl egy terméket nyereményjátékra, amelyre az olvasók úgy jelentkezhetnek, ha teljesítik a feltételeket, ám ezek némelyike, mint a webshopban történő regisztráció, már-már a pofátlanság határát súrolja.

És, megint csak személyes véleményt dobok be a közösbe: számomra egy együttműködés akkor igazán sikeres, ha az együttműködő fél, a közönség és a blogger is profitál belőle. Ezért vagyok annyira oda azokért a partnerkapcsolatokért, amelyek lehetőséget kínálnak a kulisszák mögé való leheletnyi betekintésre, gondolok most a Lilyhome.hu csapatával való közös munkára. Szó szerint letaglózott, hogy milyen alázattal vette fel velem a kapcsolatot a márka megálmodója, arról nem is beszélve, milyen lelkes és profi csapattal dolgozhattam, akik jó szívvel fogadták a bejegyzés megírásával kapcsolatos ötleteimet.

Na, de mi a teendő abban az esetben, ha a recenzióra érkező termékek nem nyerik el a tetszésünket? Számtalan blogger kedvét szegi az a kínos szituáció, amikor a postaládájukban landoló termékek egész egyszerűen nem teljesítik be a hozzájuk fűzött reményeket. Amennyiben jó szívvel ajánlja, becsapja az olvasóit, viszont ha lehúzza azokat, eleshet a további javaktól. Hogyan számoljunk tehát el a közönséggel? Az együttműködő féllel? A lelkiismeretünkkel? Legyen a hitelesség az első a prioritásaink sorában! A partnerek többségének egyébként sem okoz különösebb fennakadást a kritikusabb hangvételű recenzió. Egyrészt a negatív reklám is reklám. Másrészt pedig nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél, és ezt bizony felesleges lenne megpróbálni elkendőzni. A gyakorlatban egyébként a csalódást jelentő termékek esetében nem is a negatívumok közlése, sokkal inkább a pozitívumok kiemelése okozza a nagyobb fejtörést.

Az, aki nincs birtokában a türelem, az empátia és a tolerancia egy minimális erényének, jobban teszi, ha bele se fog a recenzióírásba. A magam részéről egy cseppet sem tartom korrektnek, ennél fogva szükségesnek sem, adott esetben egy író – kiváltképp, ha hazai – földbedöngölését. Miért vegyük el valakinek a kedvét egy életre az alkotástól, amikor (1) intelligens módon, ész érvekkel alátámasztva is közölhetjük a véleményünket, (2) azáltal kisebb-nagyobb részben, de elősegítve a fejlődését?

Milyen szempontoknak kell tehát megfelelnie egy bloggernek,

aki recenzióírásra adja a fejét?

▪ Talpraesett és elérhető. Kiváltképp az e-mailben történő kapcsolattartás során.

Semelyik marketinges nem fog hosszútávon együttműködni valakivel, akinek a válaszára heteket kell várni, vagy ne talán még könyörögni is kell, hogy teljesítse be a megbeszélteket. Mindenki pótolható. Ezen a területen meg aztán végképp.

▪ Tájékozott. A recenziók ugyan magukban hordozzák a bírálatok jellegét, mégis leginkább egyfajta ismertetésnek felelnek meg, amelyhez nélkülözhetetlen a blogger hozzáértése, hiszen így tud figyelemfelkeltő és informatív bejegyzést készíteni belőle.

▪ Lelkiismeretes és szorgalmas. Nem vagyunk polihisztorok. A lelkiismeretes blogger ennek ellenére veszi a fáradtságot és korrekt módon informálódik abban az esetben, ha mégis egy számára addig ismeretlen téma kerül a keze közé.

▪ Egyensúlyérzék. És, most nem a mérlegállásra gondolok. A recenziók burkolt célja ugyan kétségkívül a termékek iránt való lelkesedés felkeltése, azonban a hangsúly minden esetben a személyes tapasztalatokra helyeződik, és nem arra, hogy lenyomjunk valamit az olvasóink torkán. Ennek érdekében pedig nem zsúfoljuk tele márkanevekkel és átlátszó, sablonos PR-dumával a szöveget.

▪ Intelligens és empatikus. Nem, még mindig nem kell földbe döngölni senkit azon az alapon, hogy a blog révén némi nyilvánosságot élvezünk, főleg ha véleményünket intelligens ember módjára is lehetőségünk nyílik kifejezni.

▪ Remek helyesíró. Hadd ne kelljen indokolnom.

Remélem, hogy hasznosnak találtátok ezt a bloggerkedéssel kapcsolatos bejegyzést. Amennyiben a továbbiakban is olvasnátok tőlem hasonló témában, ne felejtsetek el nyomot hagyni magatok után!

A pogácsa egyértelműen a novemberi időjárásnak dedikált majszolnivaló. Azt hiszem, ilyenkor ősszel kimondottan jól esik az embernek bemenekülni a lakásba a csípős szél elől, hogy aztán bekapcsolja a sütőt, és készítsen valami ízig-vérig lélekmelegítőt. Mondjuk pogácsát, főleg ha a tésztával az égvilágon semmi más dolgunk nincs, mint előkapni a hűtőből, kiszaggatni és aranysárgára sütni. A végeredmény semmi flancos, csak egy kívül ropogós, belül mennyeien vajas pogácsa, amely méltán vetélkedhet a nagymamáink kezei közül kikerülőkkel. Na, de az egészséges életmód hívei se csüggedjenek, ugyanis ebben a bejegyzésben számukra is tartogat egy isteni receptet!

KRUMPLIS POGÁCSA

Mondom, mit kell előkészítenünk abban az esetben, ha a krumplis pogácsa mellett döntünk. A hozzávalókért biztosan nem kell leszaladnunk a boltba!

- 40 dkg burgonya

- 1,5 dl tejföl

- 25 dkg vaj/ margarin/ zsír

- 30 dkg liszt

- 2 ek só

- 2 tojássárgája

- 1 tojás a kenéshez

Az eredeti recept szerint a burgonyát héjában megfőzik, megtisztítják, majd áttörik, én viszont a procedúrát felgyorsítandó, megpucoltam gyorsan a krumplit, kisebb-nagyobb darabkákra vágtam,  aztán bedobtam sós vízbe főni. A megpuhult krumplikockákkal ezután semmi más dolgom nem volt, mint összetörni azokat. Ehhez egy egyszerű villát használtam, hogy megmaradjon benne egy-két krumpliszemcse, de a cél elérése érdekében természetesen bevethetjük a krumplinyomót is.

Az átszitált liszt, a só, az összetört krumpli, a tejföl, a tojássárgák és a zsiradék – ki, melyiket választja – felhasználásával összeállítottam egy eszméletlenül könnyű tésztát, amelyet egész egyszerűen meghajtottam. Alufóliába csomagolva, legalább 2-3 órára a hűtőszekrénybe tettem, de hozzáteszem: a pogácsa akkor lesz igazán jó, ha a tésztát még előző este összeállítjuk, hogy legyen ideje 10-15 órát pihenni. A munkából hazaérve így gyakorlatilag kb. 30 perc alatt friss pogácsát varázsolhatunk az asztalra.

A tésztát sütés előtt ismét meghajtogattam, nagyjából 2 cm vastagságúra nyújtottam, és egy nagyobb méretű szaggatóval – ezzel a műanyag vacakkal, ugyanis rejtélyes módon elnyelte a föld az ezeréves fémszaggatómat – kilyuggattam a tésztát. A fennmaradó tésztadarabkákat összegyúrtam, egyszer-kétszer azért meghajtottam a biztonság kedvéért, mielőtt ismét szaggatásba fogtam volna.

A pogácsák tetejét megkentem egy egész tojással, majd pedig sütőpapírra helyezve, 180-200 ᵒC-on aranysárgásra sütöttem. A pogácsák élesztő hiányában nem sokat változnak, csak még csinosabbak lesznek a sütési idő alatt, miközben az illatuk betölti az egész lakást.

TÖNKÖLYPOGÁCSA

És, hogy az egészséges életmód kedvelőinek kedvezzek egy kicsit. A sütögetés annyira lázba hozott, hogy átböngésztem a kedvenc gasztroblogjaim, és tulajdonképpen lejegyeztem az összes pogácsareceptet, amely kicsit is megmozgatta a fantáziám. A Tönkölypogácsáéra egyébként a Citromhab blogon akadtam rá, és már másnap sütöttem is belőle egy adaggal.

- 50 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt

- 1 dl tej

- 3 dkg friss élesztő

- 1 kk cukor

- 25 dkg vaj

- 2 csapott tk só

- 10 dkg tejföl

- 1 tojás

- 1 tojássárgája

- 1 ek tej

- sajt, szezám-, kömény-, lenmag, mák

A langyosra melegített tejben felfuttatjuk cukorral az élesztőt. A többi hozzávalót tálba mérjük, hozzáadjuk a megkelt élesztőt és az egészet összegyúrjuk, hogy egy kissé ragacsos tésztát kapjunk. Lisztezett munkafelületesen kinyújtjuk, és meghajtogatjuk. A tésztát először fentről, balról, majd jobbról és végül alulról hajtjuk be.

40-45 percet pihentetjük, ismét kinyújtjuk és hajtogatjuk ügyelve arra, hogy a hajtás iránya megegyezzen a korábbival. Ekkor már nem pihentetjük, hanem azonnal újra kinyújtjuk, nagyjából 2 cm vastagságúra. Egy kisebb méretű szaggatóval pogácsákat szaggatunk belőle, és sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk őket. A tetejüket megkenjük a tojássárga és a tej keverékével, megszórjuk reszelt sajttal, szezámmaggal. 240 ᵒC-ra előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a tetején a sajt szépen meg nem pirul.

Remélem, kipróbáljátok a recepteket! És, ha igen, ne felejtsetek el engem se értesíteni róla!

Ahogy lassanként ráfordultam a főiskolai tanulmányaim utolsó évére, azon kaptam magam, hogy hála az égnek akarva-akaratlanul, de egyre inkább elmélyedtem az egyébként hihetetlenül érdekes, mondhatni szaftos szakdolgozati témámban. Ebből hoztam most számotokra némi ízelítőt, amelynek gondolatai remélhetőleg bárkinek jelenthetnek a féltékenység felszámolásában, vagy legalábbis annak egészséges kezelésében.

A féltékenység fennállására bizony hajlamosak vagyunk rávágni, hogy a probléma a korábbi párkapcsolatok maradványaiból fakadhat, azonban önbizalomhiányunk, de még egy feldolgozatlan testvéri rivalizáció is kiválthatja, amely mögött egy hozzánk közel álló személy kizárólag figyelme és szeretete iránti vágy ég, akárcsak a szülők általi korai elhagyatottság, becsapottság érzése. Ezek fényében korántsem meglepő, hogy Descartes már a maga korában úgy gondolkodott a féltékenységről, mint a félelem valami elvesztésétől, vágy valami megtartására, miközben Spinoza a szeretet és a gyűlölet keverékeként jellemezte. A féltékenység minden esetben három személy jelenlétét feltételezi, és akkor jelentkezik, amikor egy korábban kialakult, értékesnek tartott kapcsolatot veszélyeztet valaki vagy valami. Ösztönös mivoltánál fogva gyökerei az evolúciós múltunkban keresendőek.

A férfiak és a nők féltékenysége más-más természetű, eltérő indítékokra vezethető vissza, amelyek különböző féltékenységi reakciókat alakítottak ki. Míg a női nem tagjai teljes mértékben biztosak lehettek az anyaságukban, addig a férfiak számára az apaság volta kizárólag valószínűsíthetőnek számított, és ez bizony magában hordozta annak a veszélyét, hogy a gyermekre fordított genetikai képviselet célzatú, jelentős idő-, energiaráfordítás feleslegesnek bizonyul, hiszen az utód nem tőle származik. Így az evolúció során azoknak a férfiaknak a génjei terjedtek el nagyobb arányban, akik éberen őrködtek társuk szexuális élete fölött. A féltékenységi mechanizmus automatikus szelekciót indított el, és az átlagosnál nagyobb érzékenységgel áldotta meg a férfiakat a hűtlenségről árulkodó benyomásokra, ingerekre. A nők esetében viszont a társuk félrelépése nem veszélyeztette közvetlenül a szaporodási sikerességüket, azonban annak esélye, hogy a férfi másra fordítja a rendelkezésre álló anyagi erőforrásait, aztán képtelen lesz kellőképpen gondoskodni a családjáról, igencsak megnövekedett. A férfiak féltékenysége így főkét a szexuális aktusra koncentrálódott, míg a nőké akkor jelentkezett, ha a férjük túl sok időt töltött egy másik nővel, azáltal időben felhívva a figyelmet párjuk lehetséges dezertálására, annál is inkább, hogy a hosszútávú, bensőséges párkapcsolatok alátámaszthatóan meghosszabbították a gyerekek várható élettartamát.

Mindezt alátámasztandó, néhány kísérletben a hűtlenség különféle formáit szimulálták. A kísérleti személyeknek azt kellett elképzelniük, hogy párjuk szexuális aktusban vesz részt egy harmadik, vele ellenkező nemű személlyel, továbbá azt, hogy heves érzelembe esik, érzelmileg szoros, bensőséges viszonyt alakít ki vele. Beszámolóik alapján a férfiak 61%-a élt át erősebb szorongást, negatív kedélyállapotot párjuk elképzelt szexuális félrelépésével, és "csak" 39%-uk az érzelmi hűtlenséggel kapcsolatban. Eközben a nők 83%-át inkább az bántotta, hogy párjuk emocionális kapcsolatot alakított ki egy másik nővel, és 17%-át viselte meg inkább az elképzelt szexuális együttlét.

Mindennapi tapasztalataink azt mutatják, hogy bizonyos ismeretlen személyek, megmagyarázhatatlan féltékenységet ébresztenek bennünk. A potenciális vetélytárs felismerése öntudatlan összehasonlításokkal jár, amelyekben a vonzerő és a személyes tulajdonságok kulcsfontosságúaknak bizonyulnak, meghatározóak a féltékenységi reakciók alakulásában. Ennek fényében már korántsem meglepő, hogy a férfiak többnyire akkor gyúlnak féltékenységre, ha a harmadik fél domináns, magasabb státusú és előnyös fizikai tulajdonságokkal rendelkezik, míg a nők féltékenységét elsődlegesen a rivális szépsége, vonzó testalakja és kihívó magatartása táplálja.

Mind az ősi, mind a modern társadalmakban tehát igyekeztek a felek fenntartani a párjukkal való szövetséget. A féltékenység egészséges szintje ugyancsak a stabil kapcsolat védelmét szolgálta, hiszen ez akár fel is pezsdítheti a kapcsolatot, fokozhatja az intimitást. A riválissal való küzdelem kihozhatja a párokból azokat a pozitív tulajdonságokat, amelyek felelevenítik bennük, miért is találják annyira vonzónak a másikat, eszükbe juttatja, mennyire ragaszkodna hozzá. A jó értelemben vett féltékenység tehát egyfajta megerősítésként is funkcionálhat választásunkat illetően.

És, hogy miben mutatnak hasonlóságot a férfiak és a nők a féltékenységgel kapcsolatos viselkedésükben? Mindkét nem jobban szenved a féltékenységtől, többek között abban az esetben, amikor a harmadik féllel összehasonlítva értéktelenebbnek és valamilyen szempontból kevésbé vonzónak tartja önmagát. 

#1 "Nem vagyok elég jó" típusú féltékenység

A kisebbrendűség által mérgezett kapcsolatokban az önbizalomhiányos fél ahelyett, hogy párjára koncentrálna, folyamatosan másokra figyel. Többnyire azon gondolkodik, hogy a társa vajon elégedettebb lenne-e egy nála jobb kvalitásokkal rendelkező egyénnel. Féltékenykedésével partnere, tehát egy külső fél megerősítésére vágyik, és bár az önbizalomhiánytól főként a féltékeny fél szenved, azonban a párjának sem könnyű folyamatosan lépést tartania vele, állandóan haptákban állnia annak érdekében, hogy bizonygassa elégedettségét. Az önbizalomhiány így szépen lassan kiegészül a bizalmatlansággal, amely ugyan egy hosszútávú kötődés kialakulásával tompulni látszik, azonban a feltételezett riválisokhoz való kényszeres hasonlítgatás kizárólag akkor szűnik meg, ha az illető képes barátságot kötni önmagával.

#2 "Mennyi jó csaj/ pasi van még" típusú féltékenység

Hányszor, de hányszor értük már magunkat tetten azon, hogy a "Szeretsz még?" típusú kérdés szökik ki a szánkon? Bizony nem is olyan ritkán hajlamosak vagyunk arra, hogy azt feltételezzük a párunkról, amely valójában bennünk zajlik le, azáltal mintegy belevetítve a lelki történéseinket a másik félbe. Úgy keresünk biztosítékot a párunk hűségére, hogy mi magunk sem vagyunk éppenséggel "ártatlanok", mint amikor flörtölünk valakivel, vagy csak felkavar a találkozó a volt párunkkal, majd hazaérve féltékenykedni kezdünk. Azzal együtt, hogy átfutott az agyunkon a félrelépés gondolata, azt feltételezzük, a párunkban is megfordulhat, így előre reklamálni kezdünk. 

#3 "Az enyém vagy" típusú féltékenység

A féltékenység egy eltorzult formája, amikor valaki teljes kontrollt szeretne gyakorolni a másik felett. Ennek érdekében minden lépését, percről-percre tudni szeretné: hol van, mit csinál és mit gondol éppen, amelynek érdekében előszeretettel lépi át a partnere privát zónáját. A birtoklás számára a legfontosabb: "ő az enyém" vagy "mindent tudnom kell róla", ám azok az időmorzsák, amelyekkel a másik fél nem tud elszámolni, azonnali féltékenységre adhat okot. A "féltett" fél, aki egyébként dependens és önalávető személyiségénél fogva képes elviselni, vagy legalábbis egy ideig képes volt elviselni ezt a fajta birtoklást, akár ki is léphet a kapcsolatból. A féltékeny társ ekkor önigazolást nyer, hiszen ő "megmondta", hogy ez lesz, miközben ő maga – másik fél asszisztálásával – lehetetlenítette el a kapcsolatukat.

"A féltékenység a kapcsolat sója, 

de túl sok belőle hosszú távon elég strapás tud lenni."

Nicolas Barreau

A lehető legjobb megoldás így az, ha megpróbáljuk meglátni, amikor a féltékenység legfőbb forrása mi magunk vagyunk. Mindez persze hihetetlenül nehéz, főként abban az adott szituációban, hiszen ha féltékenyek vagyunk, minden ártatlan jelre képesek vagyunk ugrani, mégis igyekezzünk egyet hátralépni, és kívülről szemlélni a helyzetet.