Pages

2015. augusztus 28., péntek

Hogyan NE birkózz meg a hibáiddal│Gondolatébresztés

Nincsenek megjegyzések:
 
"Érezhetem magam bűnösnek a múlt miatt, aggódhatok a jövőn,
de cselekedni csak a jelenben tudok." (Abraham Maslow)

Érezted már tehetetlennek magad egy kapcsolatban? Hányszor szembesültél azzal, hogy hiába teszel meg minden tőled telhetőt, ha a párod egész egyszerűen nem képes változtatni a viselkedésén? A viselkedésén, és nem önmagán, merthogy a kettő között lényeges a különbség, mégis hamar azon kapod magad, hogy mindenért őt hibáztatod, rendszeresen szembesíted őt a tévedéseivel, majd javíthatatlannak könyveled el, de mi van, ha a probléma forrása nem benne, sokkal inkább benned keresendő?

Miért gyűjtögeted a párod hibáit, ha vele akarod leélni az életed?
Elárulom: Fenn akarod tartani a róla alkotott negatív képet.


Mindannyian teszünk olyan dolgokat a párkapcsolatainkban, az apróbbaktól egészen a legfájdalmasabbakig, amelyekről a lelkünk mélyén érezzük, hogy nem helyesek. Ezekkel a hibákkal sokkal könnyebb együtt élni, ha a másik hibáira tereljük a figyelmet és bebizonyítjuk: a párunk rossz ember. Az ő cselekedeteinek fényében, a mieink már nem is tűnnek olyan súlyosaknak, így a saját tetteinkért sem kell felelősséget vállalnunk.
                                                                 
Lássunk néhány példát azok közül, amelyek miatt kellemetlenül érezhetjük magunkat a bőrünkben, és arra késztetnek, hogy a másikra tereljük a figyelmet:
- nem hívtam fel, pedig tudtam, hogy várta
- lemondtam a találkozót, a közös programot, amit régóta tervezgetett
- hazudtam vagy eltitkoltam előle valamit
- kifordultam önmagamból, kiabáltam vele
- más nőkről fantáziáltam
- részegen jártam haza
- megütöttem
- megcsaltam

Gondolj csak bele! A történtekből fakadó gondolatok mind ott mocorognak a fejünkben, és nem hagynak bennünket nyugodni. Természetünkből fakadóan óvakodunk a fájdalomtól, az énvédő mechanizmusok mindenáron meg akarnak védeni bennünket tőlük.

Tagadunk, védekezünk, nem merjük bevallani, olykor még önmagunknak sem: hibáztunk. Elbújunk és távolságot tartunk, ellökjük magunktól a másikat, csakhogy ne kelljen szembesülnünk azzal, hogy megbántottunk valakit, talán éppen azt, aki a világon a legfontosabb számunkra. Mindezt miért? A lelkünk mélyén mindannyian jó embernek szeretnénk érezni magunkat, ám ha kudarcot vallunk, az képes alapjaiban megrengetni az önmagunkba vetett hitünket. Milyen ember az olyan, aki fájdalmat okoz másnak? Elárulok valamit: Mindannyian hibázunk. Te is. Én is. Mindenki. Azáltal, hogy elnyomod magadban a hibáid, csak még nagyobb súlyt helyezel magadra. Rossz ember lenne az, akit nyomaszt, ha fájdalmat okoz a másiknak? Nem hinném.


A hibáinkból fakadó kudarcélmény belső, nyomasztó érzése az, amelyet minden erőnkkel igyekszünk megszüntetni vagy legalább csökkenteni, ám ha azáltal kívánunk megnyugvást találni, hogy letagadjuk a történteket, önigazolóan megmagyarázni a dolgot, csak elnyomjuk magunkban a rossz érzéseket. Nem oldottuk fel őket, csak annyit érünk el vele, hogy a bennünk maradó kudarcérzés frusztrációt kelt.


Ismerjük be a hibáinkat először magunknak, majd a párunknak és hozzuk helyre azt, amit elrontottunk. Ez az egyetlen módja annak, hogy harmóniában éljünk önmagunkkal és a társunkkal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése