"Érezhetem
magam bűnösnek a múlt miatt, aggódhatok a jövőn,
de
cselekedni csak a jelenben tudok." (Abraham Maslow)
Érezted már tehetetlennek magad egy
kapcsolatban? Hányszor szembesültél azzal, hogy hiába teszel meg minden tőled
telhetőt, ha a párod egész egyszerűen nem képes változtatni a viselkedésén? A
viselkedésén, és nem önmagán, merthogy a kettő között lényeges a különbség,
mégis hamar azon kapod magad, hogy mindenért őt hibáztatod, rendszeresen
szembesíted őt a tévedéseivel, majd javíthatatlannak könyveled el, de mi van,
ha a probléma forrása nem benne, sokkal inkább benned keresendő?
Miért gyűjtögeted a párod hibáit, ha
vele akarod leélni az életed?
Elárulom: Fenn akarod tartani a róla
alkotott negatív képet.
Mindannyian teszünk olyan dolgokat a
párkapcsolatainkban, az apróbbaktól egészen a legfájdalmasabbakig, amelyekről a
lelkünk mélyén érezzük, hogy nem helyesek. Ezekkel a hibákkal sokkal könnyebb
együtt élni, ha a másik hibáira tereljük a figyelmet és bebizonyítjuk: a párunk
rossz ember. Az ő cselekedeteinek fényében, a mieink már nem is tűnnek olyan
súlyosaknak, így a saját tetteinkért sem kell felelősséget vállalnunk.
Lássunk néhány
példát azok közül, amelyek miatt kellemetlenül érezhetjük magunkat a bőrünkben,
és arra késztetnek, hogy a másikra tereljük a figyelmet:
- nem hívtam
fel, pedig tudtam, hogy várta
- lemondtam a
találkozót, a közös programot, amit régóta tervezgetett
- hazudtam vagy
eltitkoltam előle valamit
- kifordultam
önmagamból, kiabáltam vele
- más nőkről
fantáziáltam
- részegen
jártam haza
- megütöttem
- megcsaltam
Gondolj csak
bele! A történtekből fakadó gondolatok mind ott mocorognak a fejünkben, és nem
hagynak bennünket nyugodni. Természetünkből fakadóan óvakodunk a fájdalomtól,
az énvédő mechanizmusok mindenáron meg akarnak védeni bennünket tőlük.
Tagadunk, védekezünk, nem merjük
bevallani, olykor még önmagunknak sem: hibáztunk. Elbújunk és távolságot
tartunk, ellökjük magunktól a másikat, csakhogy ne kelljen szembesülnünk azzal,
hogy megbántottunk valakit, talán éppen azt, aki a világon a legfontosabb
számunkra. Mindezt miért? A lelkünk mélyén mindannyian jó embernek szeretnénk
érezni magunkat, ám ha kudarcot vallunk, az képes alapjaiban megrengetni az
önmagunkba vetett hitünket. Milyen ember az olyan, aki fájdalmat okoz másnak? Elárulok
valamit: Mindannyian hibázunk. Te is. Én is. Mindenki. Azáltal, hogy elnyomod
magadban a hibáid, csak még nagyobb súlyt helyezel magadra. Rossz ember lenne az,
akit nyomaszt, ha fájdalmat okoz a másiknak? Nem hinném.
A hibáinkból fakadó kudarcélmény belső,
nyomasztó érzése az, amelyet minden erőnkkel igyekszünk megszüntetni vagy
legalább csökkenteni, ám ha azáltal kívánunk megnyugvást találni, hogy letagadjuk
a történteket, önigazolóan megmagyarázni a dolgot, csak elnyomjuk magunkban a
rossz érzéseket. Nem oldottuk fel őket, csak annyit érünk el vele, hogy a bennünk maradó kudarcérzés
frusztrációt kelt.
Ismerjük be a hibáinkat először
magunknak, majd a párunknak és hozzuk helyre azt, amit elrontottunk. Ez az
egyetlen módja annak, hogy harmóniában éljünk önmagunkkal és a társunkkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése